Andy Carroll balhéi
Ha a pályán van rendkívüli elánnal és odaadással futballozik, a durvaság egyáltalán nem jellemző rá. A zöld gyeptől távol mintha megőrülne. Íme a fiatal Andy Carroll nem éppen impozáns aktája.
1. A mára már hosszúra nyúlt lista még 2008-ban kezdődött íródni. Carroll szeptember 14-én egy belvárosi kis utcában rátámadt egy nőre. A rendőrök bevitték, óvadék ellenében szabadult.
2. Bő egy évvel később 2009 decemberében egy éjszakai szórakozóhelyen bunyóba keveredett, a dulakodás közben egy amatőr futballista fején széttört egy üveget. Az ügy majd egy éven át húzódott, Carroll bíróságról-bíróságra járt, végül 1000+2500 font megfizetésére kötelezték.
3. Még javában zajlott a fent említett eset, amikor Andy az egyik edzésen saját csapattársával, Steven Taylorral különbözött össze. Carroll állítólag olyat bevert S’aylornak, hogy annak eltört az állkapcsa, míg a csatárnak a keze sérült meg. A klub akkoriban és azóta sem nem kívánt nyilatkozni az ügyben, így további részletek nem derültek ki róla. Steven Taylor távozásáról szóló pletykák az eset után nagyon felerősödtek, mára szerencsére már ő is hosszabbított. Andy Carrollt pár nappal az eset után egy koncerten fotósok lencsevégre kapták, amint bekötött kézzel szambázott (kép). A hétvégi Doncaster elleni bajnokin győztes gólt lőtt, természetesen a keze ekkor még be volt kötve.
4. 2010 októberében rendkívül mozgalmas napokat élt át. Alighogy öt és fél évvel hosszabbított a klubbal, pár nappal később ismét a yardon kötött ki. Andy egy korábbi barátnőjét (Laurie Henderson – kép) bántalmazta, akitől nem mellesleg született egy gyermeke még 2009 novemberében. Carroll ismét óvadék ellenében szabadult, ám jelen esetben azzal a feltétellel, hogy januárig a csapatkapitány Kevin Nolanékhez költözik. Két nappal később a nemrégiben vásárolt Range Roverét, amit az új szerződésének aláírásának megünneplésére vásárolt, ismeretlenek felgyújtották Nolanék háza előtt (kép1, kép2, kép3, kép4). Ráadásként a cséká garázsára még felfirkáltak egy-két otrombaságot.
5. Még Nolanékkel lakott, amikor novemberben azzal vádolták meg, hogy csapattársánál egy partin kokainoztak. Andy és Nolan is tagadta mindezt, a következő hétvégén pedig mindketten betaláltak a West Ham elleni siker alkalmával (2-1).
Néhány további esete közül megemlíthető még, mikor 2007-ben hazaküldték az U19-es válogatott edzőtáborából, miután Scott Sinclairrel és Ryan Bertranddal kiszöktek az éjszaka közepén a takarodó után. Továbbá egyszer Charles N’Zogbiával összecsúszott az egyik edzésen, majd egymásnak estek. Joe Kinnear nem büntette meg végül a két fiatalt.
