Bejegyzések: dingleberry

Elképesztő Demba Ba szerződése a Newcastle-nél

Demba Ba távozásakor az érte kifizetett összeg felére jogosult lehet – állítja a West Ham United elnöke.

SJP-graffiti, elfogták a művészt

Egy Newcastle United fanatikus nem hagyta annyiban, hogy néhány nappal ezelőtt leszedték a csapat otthonául szolgáló stadion oldaláról a St  James’ Park feliratot, festékszóróval visszapingálta azt.

Vučkić megszerezte első gólját a Cardiffnál

A szlovén Haris Vučkić második mérkőzését játszotta le a walesi együttesben a minap és máris megszerezte első gólját a Peterborough United ellen.

A Wolves új menedzserrel érkezik a SJP-ba

Mick McCarthy öt és fél év után távozott a Wolverhampton Wanderers menedzseri székéből, így a Newcastle következő ellenfelének számító Farkasok új menedzserrel érkeznek majd a St James’ Parkba.

Tioté lemaradt az ANK-győzelemről

Hiába meneteltek az elefántok – Cheick Tiotéval a soraikban – az Afrikai Nemzetek Kupája Döntőjéig, végül Zambia megálljt parancsolt nekik a fináléban.

Újabb ötös Londonból

Egy percre sem tudta megnehezíteni a Tottenham Hotspur dolgát a Newcastle United, Coloék még örülhetnek, hogy egy ötössel megúszták a White Hart Lane-en.

Tottenham Hotspur 5 – 0 Newcastle United – Videó (MOTD)

Hajtás után megtekinthető a Newcastle Spurs elleni vendégjátéka. Match of the Day összefoglaló.

Premier League 25. forduló – Tottenham Hotspur

 White Hart Lane – Tottenham Hotspur, kemény menet lesz…

Best már nem játszhat ebben a szezonban

Ennyit arról, hogy Leon Best néhány héten belül újra pályára léphet.

919 vagy 616?

Az Aston Villa ellen stílszerűen egy-egy góllal mutatkozott be a Newcastle United újdonsült szenegáli csatárduója. Arsenal, Liverpool kapaszkodhat, very nice!

R’aylor és Best sérülése sem komoly

Az első vizsgálatok szerint az Aston Villa ellen sérülést szenvedő Ryan Taylor – Leon Best duó közül egyiknek sem kell hosszabb kényszerpihenőre mennie.

Newcastle United 2-1 Aston Villa – Videó (MOTD)

Hajtás után megnézheted az Aston Villa elleni mérkőzés Match of the Day összefoglalóját.

Papiss Demba Cissé hatalmas góllal nyitott – Videó

Papiss Demba Cissé első gólja a Newcastle United színeiben…

Premier League 24. forduló – Aston Villa

Nem világverő, de mégis kemény és kiszámíthatatlan Aston Villa vár a Newcastle Unitedre a Premier League 24. fordulójában.

Rendesen átmozgatta a srácokat a Blackburn

Gyakorlatilag 90 percen át alárendelt szerepet játszva nyert 2-0-ra a Newcastle United a Balckburn Rovers otthonában.

Blackburn Rovers 0-2 Newcastle United – Videó

Hajtás után megnézheted hogyan győzte le 2-0 arányban a Newcastle United a Blackburn Roverst az Ewood Parkban.

Cabaye megkapta jussát az FA-tól El-Abd taposásáért

Az Angol Labdarúgó-szövetségnél a mai napon tárgyalták meg Yohan Cabaye fellebbezését, ám ez sajnos Newcastle szempontból rosszul végződött. A kis francia három mérkőzésre szóló eltiltása a Rovers ellen már ma megkezdődik.

Premier League 23. forduló – Blackburn Rovers

Immáron negyedik alkalommal csap össze egymással a két gárda ebben az idényben, a Newcastle eddig egyszer sem maradt alul Steve Kean együttesével szemben (legalábbis a rendes játékidőben).

Percről-percre – Zárul az átigazolási időszak

Kedden, magyar idő szerint hajnali egy órakor zárul a téli átigazolási időszak. Ez a nap hagyományosan rengeteg izgalmat tartogat, ezt tavaly a Newcastle United szurkolók is megtapasztalhatták. Ahogy egy éve, úgy idén is igyekszünk megosztani Veletek a legfrissebb NUFC-ot érintő történéseket egészen a hajnali zárásig.

Cabaye taposása három meccset érhet

Yohan Cabaye akár három mérkőzésre szóló eltiltást is kaphat a Brighton egyiptomi játékosának szándékos? megtaposásáért.

Alan Smith a harmadosztályban

A korábbi angol válogatott játékost a League One-ban szereplő Milton Keynes Dons vette kölcsön.

Brighton & Hove Albion 1-0 Newcastle United – Videó

Hajtás után megtekinthető hogyan is zúgott ki az FA Kupa idei kiírásából a Newcastle United.

FA Kupa 4. forduló – Brighton & Hove Albion

FA Kupa 4. forduló következik, azaz tizenhat közé jutás a tét ma délután az Amex Stadionban a Brighton & Hove Albion ellenében.

A Newcastle még hajt Marriappára

Újabb, immáron 2.5 millió fontos ajánlattal próbálkozik a Newcastle United Adrian Mariappáért.

Ben Arfa a forduló játékosa

A Newcastle United francia játékosát választották meg az FA Kupa 3. fordulójának legjobbjává.

A Newcastle rápörgött a Watford védőjére

Alan Pardew védőgondjaira a Chapionshipben szereplő Watford hátvédjét szemelte ki. Az első ajánlatot Adrian Mariappáért azonban elutasították a Darazsak.

Pardew megtartaná Guthrie-t

A Newcastle United menedzsere elárulta, hogy szeretné Danny Guthrie-t a Tyne-partján tartani.

A Newcastle szebbeket, a Fulham többet lőtt

Hiába vezetett még a félidőben a Newcastle United a Craven Cottage-en, a második játékrész óriási borzalmakat tartogatott még…

Fulham 5-2 Newcastle United – Videó (MOTD)

Hajtás után megnézheted a Fulham elleni meccs Match of the Day összefoglalóját.

Premier League 22. forduló – Fulham

Nehéz helyzetben várja a Newcastle a Fulham elleni látogatást, ugyanis Alan Pardew menedzser több kulcsjátékosára sem számíthat a Craven Cottage-en.

Pardew optimista, hatban akar végezni a Newcastle-lel

Papis Demba Cissé leigazolása nemcsak a Szarka-drukkereket, de Alan Pardew menedzsert is lázba hozta. A Newcastle-t irányító szakember elárulta, hogy szeretne minél előrébb – lehetőleg a Liverpool előtt – végezni a bajnokságban.

Ben Arfát beperelték

A francia-tunézia játékost egy interjúban elhangzott állításai miatt panaszolta be Abd al Malik rapper és menedzsere.

Új Newcastle 9-es – Papiss Demba Cissé

Óriási meglepetésre a Newcastle United tegnap bejelentette, hogy szerződést kötöttek az SC Freiburg 16-szoros szenegáli válogatott támadójával, Papiss Demba Cissével.

Nem túl meggyőző, de annál értékesebb győzelem

Hosszú idő után először sikerült a Newcastle United csapatának legyőznie egy újoncnak számító csapatot a Premier League-ben.

Newcastle United 1-0 Queens Park Rangers – Videó (MOTD)

Hajtás után megnézheted a Newcastle United – Queens Park Rangers mérkőzés Match of the Day összefoglalóját.

Premier League 21. forduló – Queens Park Rangers

Joey Barton nélkül és új edzővel érkezik a Sports Direct Arénába a Queens Park Rangers – a forduló után akár a hatodik! helyre is felugorhat a Newcastle United.

Ba a válogatottban sem áll le – Videó

A Szenegál – Szudán felkészülési mérkőzés egyetlen gólját a Newcastle United támadója Demba Ba szerezte.

Guthriék úgy “megrúgdosták” volna Bartont

A hétvégén a Queens Park Rangers ellen játszik a Newcastle, ami önmagában nem túl érdekes, Joey Barton személye azonban azzá teszi mégis, vagyis nem, mert eltiltását fogja tölteni.

Prior nem élheti át a Santiago Munez érzést

Úgy tűnik hiába szerzett gólt a Newcastle legutóbbi tartalékbajnokiján a “sokadosztályból” próbajátékra hívott Jason Prior, a klub illetékeseit nem győzte meg a teljesítménye.

Problémás ManU fiatalt szerződtetne a Newcastle

A Manchester United ígéretes fiatal játékosáért Ravel Morrisonért tett ajánlatot a napokban a Newcastle, ám a Vörös Ördögök elutasították azt.