Kádár Tamás
Kádár Tamás 1990 március 14-én született Veszprémben. Védő, a hátsó négyesben egyaránt elboldogul a baloldali bekk és a középső védő posztján. A Newcastle United csapatának 2008 január 18-a óta tagja, akkor szerződtette őt a klub a Zalaegerszegi TE együttesétől.
Zalaegerszegi TE
Kádár 2006-ban debütált a felnőttek között a ZTE-nél, ahol angliai pályafutásának kezdete előtt 14 bajnokin, négy ligakupa találkozón és két Intertotó meccsen jutott szóhoz.
Newcastle United FC
A Newcastle United csapatához a Bolton érintésével került. Kádár 2007 decemberében próbajátékra utazott Angliába, de először még a Bolton Wanderers-hez és csak utána a Newcastle Unitedhez. Tamást végül január 18-án szerződtette a klub, némi késéssel, ugyanis ez idő tájt volt Sam Allardyce menesztése és Kevin Keegan kinevezése. Kádár végül – akkori legdrágább magyar védőként – került a Newcastle csapatához.
A kezdeti időkben (2008-09) Kádár főként a tartalékoknál szerepelt, de a komoly sérüléshullám miatt, ami az első csapatot sújtotta akkoriban, leülhetett néhány alkalommal a kispadra is (Liverpool elleni bajnoki, Hull City elleni FA Kupa meccs). 2009 januárjának végén egy Sunderland elleni tartalék bajnokin Kádár lába egy mentés közben eltört, amely miatt hat hónapot kénytelen volt kihagyni. Sérülése után 2009 júliusában tért vissza a pályára egy Shamrock Rovers elleni barátságos meccsen. Első felnőtt csapatbeli szereplését a Huddersfield ellen ünnepelhette a Newcastle színeiben, méghozzá a Huddersfield Town elleni 4-3-as Ligakupa találkozón. A másodosztály küzdelmeiben ezután több alkalommal is bevetett őt Chris Hughton, amikor Coloccini vagy éppen Steven Taylor valamilyen oknál fogva nem állt a rendelkezésére. A Newcastle United végül megnyerte a Championshipet a 2009-10-es idényben, Kádár Tamás pedig összesen 16 mérkőzésen szerepelt ezalatt.
A 2010-11-es szezont a Newcastle United a Premier League-ben kezdte meg, Kádár csupán egy Ligakupa meccset kapott az Accrington ellen.
Magyar válogatott
Először Várhidi Péternél merült fel a neve a nagyoknál, 2008 májusában tagja is volt a bő keretnek, de végül az U21-eseknél kötött ki ismét. Számos korosztályos szereplése után Kádár 2010 novemberében szerezte meg első felnőtt válogatottságát Litvánia ellen, melyet Magyarország 2-0 arányban megnyert.
