Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Kevin Nolan


[relatedPosts]

Kevin Anthony Jance Nolan 1982 június 24-én született, támadó középpályás, 2009 óta a Newcastle United játékosa, egyben csapatkapitánya.

Nolan labdarúgó családban nőtt fel, ennek köszönhetően már gyerekként érezte, neki is a labdarúgásban a helye. Gyerekként még nagy Liverpool drukker volt, kedvencei közé mégis két Manchester United játékos tartozott, név szerint Eric Cantona és Lee Sharpe. Nolan nős, két gyermek apja.

Bolton Wanderers

Nolan egy barátja meghívásán keresztül került a Boltonhoz, 16 évesen egy évre szóló szerződést kötött a klubbal. Egy évvel később profi szerződést kötött, majd be is mutatkozott a nagyok között.

A 2001-02-es idényben, amely az első Premier League idénye volt egyben berobbant a köztudatba a maga nyolc góljával, amelyből kettőt máris a szezonnyitón szerzett a Leicester ellen. A következő szezonban a Manchester ellen egy gólt szerzett, ami az egész idénybeli termése volt, ám ez a találat azt jelentette, hogy a Bolton immáron két egymást követő évben legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Nolan egyébként ez egy évvel azelőtti meccsen is gólt ért el. Ez az idény nem sikerült valami jól a Bolton számára, Nolanék az utolsó fordulóban a Middlesbrough ellen harcolták ki a bennmaradást.

A 2003-04-es idényben Ligakupa Döntőt játszott, de a Middlesbrough legyőzte őket, a bajnokságban nyolcadikak lettek, ami a klub utolsó negyven évében a legjobb eredmény volt az angol élvonalt tekintve. Nolan mindent összevetve 12 góllal zárta az idényt.

A2004-05-ös szezonban FA Kupa elődöntőt játszhatott a Boltonnal, valamint UEFA Kupát érő helyen zártak a bajnokságban. A nemzetközi porondon a legjobb 32 közé sikerült bejutniuk, azonban a 2005-06-os idényt az újabb nyolcadik helyükkel nem sikerült nemzetközi kupaindulást szerezniük.

A 2006-07-es idényt, miután a nigériai Jay-Jay Okocha távozott, csapatkapitányként kezdte meg. Három góljával ismét UEFA Kupáig segített csapatát. A következő idényben megint a kiesés ellen kellett harcolniuk, végül a 16-ik helyen zárták a Premier League-et.

Közel 330 Boltonban lejátszott mérkőzés után 2009 januárjában tárgyalásokat kezdett a Newcastle United képviselőivel, mivel akkori gyenge formája miatt a szurkolók kikezdték a Reebok Stadionban.

Newcastle United FC

2009 január 29-én a Newcastle United részéről bejelentették, hogy 4 millió font ellenében Kevin Nolan a klub játékosa. A támadó középpályás négy és fél évre írt alá. A dolgok sajnos nem mentek jól akkoriban a Newcastle-nél. Egy hónappal érkezése után egy hazai Everton elleni bajnokin páros lábbal csúszott rá Victor Anichebe lábára, amiért kiállította őt a játékvezető. Említésre méltó megmozdulása nem is nagyon volt ebben a fél idényben, a klubon segíteni ő sem tudott, így az kiesett a Championshipbe.

A másodosztályú idényre nem úgy, mint egyes társai, végül maradt a Newcastle kötelékében, mondván segíteni szeretné a klubot a Premier League-be való azonnali visszajutásban. Nolan kulcsszerepet játszott az egész idény során, egymaga több mint tíz gólt szerzett a ligában, szezon közben az egyik elismert szavazáson megválasztották a Championship év játékosának is.

A Newcastle csapatkapitányaként is ebben az idényben tűnt fel először, méghozzá a Cardiff City elleni 5-1 alkalmával.

A 2010-11-es Premier League idényt már úgy kezdte, hogy ő volt a kijelölt cséká. Ebben az odényben változó teljesítményt nyújtott a bajnokság elején, az Aston Villa ellen a második fordulóban duplázott, a Sunderland elleni Tyne-Wear derbin pedig mesterhármast ért el.

Nolan a szezon végére 12 góllal zárt, amellyel a Newcastle United legeredményesebb labdarúgója lett. Üröm az örömben, hogy a liverpooli születésű labdarúgó végül a szerződéshosszabbítása miatti bonyodalmak miatt végül távozott a St James’-ből és a kiesett West Ham Unitedhez igazolt.

Angol válogatott

Eddig csak az U21-es szinten szerepelt, itt is mindössze két meccsen. Talán a 2010-11-es év elhozza számára az első válogatottságot, teljesítménye alapján mindenképpen megérdemelné.

Nolan egyébként az ír és a holland válogatottba is bekerülhetne felmenőinek köszönhetően.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.