Newcastle United Football Club
A Newcastle United Football Club (Szarkák, Toon) az északkelet-angliai Newcastle upon Tyne labdarúgócsapata, jelenleg az angol ligarendszer második vonalában, a Championshipben szerepel. Az egyesület két helyi klub – a Newcastle East End és Newcastle West End – egyesítésével jött létre még 1892-ben.
A Szarkák történetük során négy bajnoki címet gyűjtöttek be, hatszor nyerték meg az FA Kupát és egyszer a Vásárvárosok kupáját (Újpesti Dózsa ellen). Ezekkel a címekkel a hetedik helyen állnak az angol klubok örökranglistáján.
A csapat az egyesülés után még – az East End nyomán – vörösben játszott, de 1894-től már a ma is megszokott fekete-fehér lett a hivatalos. A szerelés általában így néz ki: fekete sportszár, fekete rövidnadrág és fekete-fehér függőlegesen csíkozott mez.
A Newcastle hosszú idő óta rivalizál a környék két jelentősebb csapatával. A Sunderland elleni mérkőzéseket Tyne-Wear derbiként, míg a Middlesbrough ellenieket Tyne-Tees derbiként szokták emlegetni.
A klub stadionja az egyesülés óta a St. James’ Park, amely az évek során többször is bővítésen esett át. Jelenleg több, mint 52 ezer – a hivatalos adatok szerint 52 387 – nézőt képes befogadni.
Amikor a Newcastle szurkolóit említik gyakran hallani olyanokat, mint Magpies, Toon Army vagy éppen Geordies. A “Toon” eredete: az angol város (town) szót, így ejtik ki arrafelé. A “Magpies” jelentése szarkák, amely ugye fekete és fehér színekben pompázik. “Geordie”-nak azokat az embereket nevezik, akik Newcastle upon Tyne városában élnek vagy onnan származnak.
Címer
Az első címer, mely a klub mezeire került Newcastle upon Tyne városának címere volt, ez 1969-től 1976-ig volt használatban. Előtte csak az FA Kupa-döntők alkalmával hímezték fel ezeket. A címer alatt egy szalagon olvasható volt a város mottója latinul: “fortiter defendit triumphans”, mely annyit tesz magyarul, hogy “sikeresség bátor védekezéssel”.
1976-től 1983-ig a csapatnak különleges logója volt, melyen köralakban olvasható volt a gárda teljes neve, középen egy szarka állt a Tyne folyó előtt, a háttérben pedig látszódott a történelmi normann vár. Ezt egy jóval egyszerűbb dizájn követte, melyen a klub nevének kezdőbetűi voltak láthatóak (NUFC). A “C” horizontálisan állt és alatta egy szarka volt látható. Ez a címer viszonylag rövid életű volt, mindössze 1988-ig használták.
1988 óta van használatban a mai, tradicionálisabb logo, mely a város címerének egy átalakított változata. Középen látható egy fekete pajzs két fehér csíkkal, mely a klub mezére utal. A pajzsot tartó csikóhalak a városi címerből származnak. A fölül lévő zászló alapötlete is Newcastle upon Tyne címeréből származik, de ez nem angol zászló, hanem egy Szent György-kereszt.
Mez
A Newcastle United mezei már hosszú ideje fekete-fehér csíkosak fekete sorttal és sportszárral, bár utóbbi néhány esetben fehér is volt, mivel egy-két menedzser úgy vélte, ez több szerencsét hoz. Első két évében a csapat a Newcastle East End mezeit viselte, melyek vörösek voltak, fehér rövidnadrággal és fekete térdzoknival. A fekete-fehér dizájn 1894-ben került használatba, mivel sok csapatnak volt vörös a klubszíne, például a Liverpoolnak és a Woolwich Arsenalnak.
A hazaiakkal szemben az idegenbeli mezek folyamatosan változnak, a csapatnak nincsenek állandó vagy szokásos idegenbeli színeik, így már rengetegszer változtak a második számú szerelés színei. Az 1990-es évek óta gyakori a kék vendégmez, az 1970-es és 1980-as években a citromsárga is népszerű volt, ezekben zöld vagy kék csíkok is előfordulhattak. 1988-tól 1990-ig folyamatosan sárga-zöld idegenbeli szerelése volt a gárdának. Előfordultak azonban szürke, fekete vagy fehér mezek is. A legkirívóbb a gesztenyebarna mez volt tengerészkékkel ötvözve, mely a Newcastle West Endre való emlékezésre szolgált.
|
Cím Newcastle United Football Club Co. Ltd. |
Jegyiroda The Box Office |
