Newcastle United No.1 – Steve Harper
Stephen Alan “Steve” Harper 1975 március 14-én született (Easington), kapus, a Newcastle United játékosa 1993 óta.
16 év és 12 szezon Shay Given mögötti szezon után jelenleg ő a Newcastle United egyes számú hálóőre, egyben a klub a leghosszabb ideje szolgálatban álló játékosa.
Életének korai szakasza
Harper egy ksi bányászvárosban Easingtonban nőtt fell. Labdarúgás iránti szeretete még fiatal korából ered, amikor még nagy szurkolója volt a Liverpoolnak. Példaképe ekkoriban a Vörösök hálóőre Bruce Grobelaar volt
Newcastle United FC
1993-ban a Seaham Red Star együttesétől érkezett a Newcastle Unitedhez igen csekély összegért.
Newcastle-i évei jóformán mindig másodhegedűsként teltek. Pavel Srníček, majd Shaka Hislop, végül pedig Shay Given mögött várt a lehetőségre. Közben a Bradford City, Gateshead, Stockport County, Hartlepool United és Huddersfield Town csapatainál kölcsönben azért állt kapuban, mígnem 1999-ben végül bemutatkozott a Newcastle első csapatában.
Harper a következő években már többször is bevetésre került Given mellett, melyek közül a legnevezetesebb a ’99-es FA Kupa Döntő volt. Ezt ugyan a csapat elvesztette 2-0-ra a Manchester Uniteddel szemben, azonban az akkori edző Ruud Gullit Given elé helyezte őt. A következő idényben Gullit távozni kényszerült Given pedig ismét előrébb lett sorolva, Harper csak elvétve – amikor Given sérüléssel bajlódott – került be a csapatba. A Bajnokok Ligájában a a Juventus elleni hazai 1-0 alkalmával ő védte a Newcastle kapuját. A következő időszakban úgy érezte ideje lenne váltani, a WBA, Celtic, Watford, Rangers és a Liverpool nevek merültek fel esetében, de végül maradt.
2006-ban újra megerősödött benn aa gondolat, hogy több lehetőség miatt elhagyná a klubot, de Glenn Roeder ideje alatt végül hosszabbítottak vele. A 2006-07-es idényben Given ismét megsérült és Harper újabb lehetőséghez jutott, hogy megmutassa képességeit. Ekkor már 15 hónapja nem szerepelt tétmeccsen. A Liverpool ellen nem kezdődött valami jól ez az időszaka, hiszen a spanyol Xabi Alonso 65 méterről lőtt gólt neki. Mindez azonban nem vetette vissza, a továbbiakban számos remek meccset produkált, a Manchester City ellen káprázatos védésre is futotta erejéből.
2007-ben – mivel Given továbbra is ágyéksérüléssel bajlódott – vele kezdődött a Newcastle United összeállítása. Ekkoriban újra felmerült távozása. A Liverpool neve került szóba, de ismét csak maradt. 2009 januárjában hosszabbított, ennek értelmében 2012-ig a Newcastle kötelékéhez tartozik. Ebben a hónapban aztán Shay Given távozott, azaz bő 16 éve után ténylegesen is megnyílt az út Steve Harper számára, mindez 35 éves korában. Szerencsétlenségére a klub a szezon végeztével kiesett a Premier League-ből.
A Championshipben is kitartott a Newcastle mellett, lényegében végigvédte az idényt, számos remek produkciót mutatva. A liga legjobb kapusának is meg választották a szezon végén. 37 találkozóból 21-et zárt kapott gól nélkül, összesen 35 gólt kapott, azaz meccseként kevesebb, mint egyet nyelt be, ami klubrekordnak számít.
2010 március elején 50. alkalommal szerepelt zsinórban a Newcastle Unitednél, ami a leghosszabb egész karrierje során.
A 2010-11-es idényt első számú kapusként kezdte a Premier League-be frissen feljutott NUFC-ban, ám pechjére az Everton ellen szeptember 22-én egy Jermaine Beckforddal történő ütközés során megsérült a válla.
