Joey Barton nélkül és új edzővel érkezik a Sports Direct Arénába a Queens Park Rangers – a forduló után akár a hatodik! helyre is felugorhat a Newcastle United.
Két igencsak pozitív hozadékú hazai mérkőzés van a Newcastle háta mögött, így semmi meglepő nincs abban, ha egy magunkfajta szimpla szurkoló a jelenlegi úgymond hurrá hangulatban a Queens Park Rangers ellen győzelmet vár a néhai St James’-ben. Hogy miért lehet ily nagy az elvárás két győztesen megvívott meccs után, ennek több oka is van. Egyet már említettünk, méghozzá a hazai pálya előnyét, emellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy nem lesz a QPR-nél a korábbi Newcastle játékos Joey Barton, aki éppen eltiltását fogja tölteni. Az sem mindegy, hogy a jelenleg 18. – kieső – helyen szerénykedő londoni alakulat a héten váltott menedzsert. Hogy ez mennyire lendít a QPR szekerén, azt holnap meglátjuk, egy biztos, Mark Hughes személyében egy tapasztalt szakember foglalta el Neil Warnock helyét a kispadon.
Az ír mester nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen newcastle-i kollégájához hasonlóan neki is két kulcsemberét kell nélkülöznie az Afrika Kupa miatt. Az eltiltott Barton és a szezon végéig kidőlt Faurlín mellett Armand Traoré és Adel Taarabt is válogatott kötelezettségei miatt nem állhat az újdonsült mester rendelkezésére.
Azt hiszem nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, most minden körülmény adott ahhoz, hogy ezt a Queens Parkot lenyomja a vonalkód holnap. Magas lóról lehet nagyot bukni persze, ám reméljük Pardew-ék nem esnek ebbe a hibába és a szezon elején mutatott megbízható formát veszi elő újra a csapat.
Ehhez nagyjából – Tiotét és Demba Bát leszámítva – a teljes keret az őszes menedzser rendelkezésére áll. Guthrie visszatérése – kiindulva sérülése előtti formájából – mindenképpen biztató, ugyanígy Davide Santon bal bekkben nyújtott performansza. A védelemben nem várható nagy változtatás, azaz Krul előtt a Simpson, Colo, Willo, Santon négyes takaríthat, középen és elől már nem ennyire tiszta a kép. Jonás és Cabayén kívül eléggé bizonytalan, hogy kik jutnak szóhoz. Ki lesz Cabaye párja középen? Kezdeti-e Ben Arfát AP, és ha igen akkor hol, szélen középen, csatársorban? Visszatér-e a jobb szélen Obertanhoz vagy Raylor kap ott ismét lehetőséget, esetleg Santon szopik és őt szorítja ki a “szabadrúgáskirály”? Sok a kérdés, Pardew fejében valószínűleg már összeállt. Holnap kiderül.
Nagy kár azért, hogy nem lesz Joey…már csak a “rugdosás” miatt is.
Howay the Lads!!!






13 Hozzászólás
jövő heti meccset a Fulham ellen adja Digi. közös meccsnézés valahol?
Magyar Söröző a Ferenc körút Üllői út kereszteződésénél?
Én szívesen mennék, nekem jó a helyszín! Mennyire füstös? Lehet hogy a feleségemmel mennék, de ő 7 hónapos terhes, szóval ez is szempont.
És tudom, hogy elvileg már nem lehet bagózni bent, de gyakorlatilag meg…?
A Magyar Sörözőben sem lehet bagózni, úgyhogy ez a veszély nem fenyeget. Néhányan szoktak elektromos cigarettát tolni, de az úgy tudom csak vízpárát juttat a levegőbe, nem veszélyes.
Kösz az infót. Nem is a veszéllyel van gond, hanem a füstszaggal. Párom néhanapján régebben el-elszívott egy cigit, de mióta babát vár, érzékenyebb a szagokra, a vágnivaló kocsmafüstre meg főleg. Na de nem ez a lényeg, hanem hogy összejöjjön a meccsnézés, mert a múltkoriról lemaradtam.
Lukaku a Chelsea csatártehetsége nyilatkozta, hogy a fejlődése miatt szeretne akár kölcsönbe is menni. Nagyon el tudnám képzelni nálunk!
http://www.digisport.hu/video/7298
itt van Best gólja, szépen csinálta : ) Santon meg remekül tört be..szerintem jóval jobb mint Enrique..nem tudom mit izgultunk. klasszis : ) Best fiú meg remélem felpörög pár meccsre ahogy szokott..azt mire megint lepunnyad akkora már itt lesz Ba : ) szép gól,szép csel, de ha nem szorul bent a védő azért megint les lett volna. de azért végre lőtt egy gólt, hátha jót tesz neki : )
ja, és az új képes sportban ami ebben a hónapban jelent meg abban Demba Ba poszter van .
http://a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/382681_10150458774237741_335506612740_8888197_2134883627_n.jpg
ilyen : ) nem nagyon szoktam venni..egyik haverom mondta már is megörültem hogy nem csak divat csapatokról csinálnak posztereket meg a játékosaikról.
szóval szépen lehet elmenni megvenni az újságot Ba-ért cserébe : )
YeS remélem a következő fordulóban előzünk!!!
Jupí, oboázott az Arsenal!
2 hét múlva TV-s meccs lesz ha minden igaz az FA kupa meccsünk, e ha mégse akkor is biztos lesz stream! Nem tudom, hogy megy, most h már a Digi adja…
Egyetlen ok az aggodalomra, amit most kihagytál, hogy az újoncok ellen pocsékul megy. Remélem ez ma megszakad! Simpson sérüléséről lemaradtam, mi történt?:O
Már-már elcsépelt szavak
de jogos, tényleg bitang szar a mérleg az újoncok ellen.