Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Premier League 23. forduló – Blackburn Rovers

Címkék: , , , , , , ,

Immáron negyedik alkalommal csap össze egymással a két gárda ebben az idényben, a Newcastle eddig egyszer sem maradt alul Steve Kean együttesével szemben (legalábbis a rendes játékidőben).

A Queens Park Rangers elleni nyögvenyelős győzelem óta mindössze egy félidőnyi értelmes focit láthattunk a vonalkódos szerelésben futkározó labdarúgóktól. A Fulham elleni első játékrész még úgy ahogy elment, azóta viszont a Craven Cottage-i második 45, plusz a brightoni 90 percből  egyedül talán Ben Arfa gólja volt valamirevaló, a többi már említésre sem méltó. Csupán egy – a már említett HBA-gól – NUFC találat mellé feljegyezhettünk hat kapott gólt és ahogy most állnak a dolgok, egy teljesen felesleges Cabaye eltiltást is.

Nincs könnyű helyzetben tehát Pardew, mondhatni sz*rból kell újra várat építenie. Két borzasztóan demoralizáló vereség, gólképtelen csatárok, sérült csapatkapitány, Cabaye-ügy, nem éppen biztató előjelek, még ha a Rovers nem az a legyőzhetetlen ellenfél. Bár a jelenlegi formát tekintve, inkább a Newcastle az, amelytől nem kell igazán senkinek sem félnie. Na meg, a Blackburn ellen a 90/91-es idényben sikerült utoljára duplázni egy idényen belül.

Ami a gólínség megoldását illeti, sajnos hiába Szenegál vártnál hamarabbi búcsúzása az Afrika Kupától, Demba Ba és Papiss Demba Cissé egyelőre még nem bevethetőek. A két támadó a minap érkezett vissza Newcastle-be, erre hivatkozva – és, hogy hétfő óta nem edzettek – Pardew nem akar kockáztatni velük. A szavaiból azt lehetett kivenni, hogy maximum a padon foglalhatnak helyet az Ewood Parkban. P.D. Cissé esetében abszolút érthető, hiszen eddig nem nagyon találkozott újdonsült csapattársaival. Egy második félidőben beálló Bára talán van némi esély, ahogy elnézve a Best – Ameobi-duó termelését, ez szükségszerű is lehet.

Miután tegnap győzött a Liverpool és este a Newcastle-lel azonos időben játszó Arsenal is jó eséllyel begyűjti a három pontot, ezért a NUFC-nak sem ártana győzni, ha akar még valamit ettől a szezontól.

A mérkőzés magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik.

Streamek: http://stream.forumx.hu/viewtopic.php?t=77&mforum=stream

Howay the Lads!!!

20 Hozzászólás

  • volcom
    2012. február 1. 20:04 | Link ehhez | Válasz

    Newcastle United (4-4-2): Tim Krul; Danny Simpson, Mike Williamson, Fabricio Coloccini (c), Davide Santon; Hatem Ben Arfa, Ryan Taylor, Danny Guthrie, Jonas Gutierrez; Shola Ameobi, Leon Best
    Substitutes: Rob Elliot, Shane Ferguson, James Perch, Mehdi Abeid, Dan Gosling, Gabriel Obertan, Peter Lovenkrands…….. oké feladtam, nemértem Pardewt, szerinte csodára képes ez a két szerencsétlen elöl??? komolyan felfoghatatlan…

  • andrew1975
    2012. február 1. 19:50 | Link ehhez | Válasz

    Hangolódjunk!!! Hajrá fiúk, ezt nyerni kell, ha azt akarjuk, szép legyen a szezon!

  • Nolan
    2012. február 1. 18:53 | Link ehhez | Válasz

    Nyernünk kell nincs mese főleg ,hogy tegnap nyert az a szar pool is…egy kieső helyen álló csapatot meg kell ütnünk még akkor is ha a keret eléggé butított Go Toon!!!!!!!

  • Szarka07
    2012. február 1. 16:23 | Link ehhez | Válasz

    Sajna több ifistát is elengednek a nyáron és közte lesz Kádár is. Bár neki nem baj, AP soha nem ad neki lehetőséget.
    Ma azért se játszhat , mert tegnap már játszott a reserveben, fáradt lenne.

  • Mark29
    2012. február 1. 15:03 | Link ehhez | Válasz

    A legnagyobb baj a három meccs közül a harmadik, Spurs elleni. Ha ott nem lesz még Tioté sem, akkor a Tottenham ízekre fogja szedni a középpályát, és kiütéses vereség lesz a vége… :(

  • Mark29
    2012. február 1. 14:55 | Link ehhez | Válasz

    Akkor viszont mára a tippem a 16 fős keretre:

    ————-Krul
    Simmo, Willo, Colo, Santon
    ——-Guthrie, Perch
    ————————Jonas
    Ben Arfa
    ——————————Best
    ————Shola

    Pad: Elliot/Harper, Raylor, Obertan, Vuckic, Abeid, Lövenkrands

    Estleg Vuckic vagy Abeid helyett Kádár vagy Ferguson, és Löven helyett Ba…

    • Balage911
      2012. február 1. 15:03 | Link ehhez | Válasz

      Szerintem Perch helyett, valamelyik ifink fog kezdeni, tippre Gosling, de lehet Taylornak jobban örülnék!

      • Mark29
        2012. február 1. 15:04 | Link ehhez | Válasz

        tényleg, Gosling-ról megfeledkeztem, akkor viszont Vuckic vagy Abeid közül az egyik szerintem nem lesz kerettag sem.

    • Balage911
      2012. február 1. 15:05 | Link ehhez | Válasz

      Sőtt, Obinak is van esélye, ő a gyengébb csapatok ellen jól tud muzsikálni, ő a jobb védők ellen vérzik el.

  • Jónás
    2012. február 1. 14:10 | Link ehhez | Válasz

    elutasították Cabaye fellebbezését, úgyhogy mától pörög a három meccs.

  • Balage911
    2012. február 1. 13:20 | Link ehhez | Válasz

    Ba és Cissé ugyan nem fog játszani, de Coloccini visszatér a védelem tengelyébe! És a mai sajtó már azt írja hogy a csatáraink hétvégén már játszani fognak. Amúgy meg ne vonjunk le következtetéseket, lehet, hogy AP csak össze akarja zavarni az ellenfelet azzal, hogy ködössé teszi a kezdő keretet hétvégére.

    Cabaye szerintem megkapja a maga eltíltását. Szerintem jogos is. A mozdulat még ha “nem volt szándékos” akkor is ocsmány volt, és meg kell torolni. Ilyet véletlenül sem szabad csinálni.

    Nekem mindettől függetlenül a véleményem, hogy még igy is jobb a csapatunk mint az ellenfélé. Küzdenek a bentmaradásért? Mi meg a toppon maradásért! Melyik a rosszabb, melyik a nagyobb teher? Melyik a nagyobb előny? Nem mindegy? Nyerni akarnak és kész, ez a dolguk! NUFC is nyerni akar! Nekik is ez a dolguk!

  • Mark29
    2012. február 1. 13:03 | Link ehhez | Válasz

    Köszi Volcom, hogy szólták, gyorsan ki is szerkesztettem Yakubu-t a góllövők közül!

    Viszont ha ma nem lesznek Demba-k, illetve max. Ba a padon, akkor igzán meg lehetne próbálni Best helyett Lövenkrands-ot. Főleg, ha Best az elmúlt meccsekhez hasonlóan bal futót fog játszani…

    Ez a Cabaye ügy szánalmas. Ok, tiltsák el, de a fellebbezést tényleg hogy lehet meccsnapra tenni?
    Azt az FA-nál is tudják, hogy eleve azért fellebbeztek, hogy szerdán még játszhasson. Ezt gondolom már több csapat is meglépte korábban. Most miért fájt volna nekik, ha csütörtökön utasítják el a fellebbezését?

  • Mark29
    2012. február 1. 11:36 | Link ehhez | Válasz

    Egyetértek Dingle-vel, nekem is rossz előérzetem van. Ráadásul a Blackburn-ben van pár NU “specialista” (pl. Yakubu vagy Pedersen) akiknek mindig jól megy…

    Ráadásul a Blackburn-nek eddig jól alakult a forduló, mert a mögötte álló Wolves és a Wigan egyaránt kikaptak, és ha ma a Bolton kikap az Arsenal-tól otthon, a QPR pedig a Villa-tól idegenben (mindkettőre van esély) akkor egy győzelemmel 2 helyet ugornának előre.

    Vereséget is tippeltem a fórumon, de mivel mostanában nem jötttek be a tippjeim, remélem ez sem fog… :)

    Egyébként ha Cissé-t nem is (ő mégiscsak Ba-n kívül senkit nem ismer), de Ba-t az eredménytől függően be lehetne küldeni az utolsó 25 percre…

    Persze ahogy ismerem Pardew-t a Perch, R.Taylor duó lesz a fix, akiket becserél, ha Perch nem kezd egyáltalán…

    Cabaye eltiltása hogy áll? Ha fellebbez, akkor elméletileg addig játszhat, nem?

    • dingleberry
      2012. február 1. 11:53 | Link ehhez | Válasz

      Egyelőre várnak rá, ma délelőtt döntenek. Pardew ki is van bukva az FA-n, mondván intézhették volna gyorsabban is vagy, ha már fellebbeztek, akkor azt ne olyan napon tárgyalják, amikor meccse van, mert fingja sincs, hogy készüljön, Cabaye-ra számíthat vagy sem…

    • volcom
      2012. február 1. 12:49 | Link ehhez | Válasz

      Szerencsére Yakubu eltiltott, de igen, Pedersen meg Samba is Nufc specialista…

      • volcom
        2012. február 1. 12:52 | Link ehhez | Válasz

        Sok oldal azt írja Samba visszatér, de fórumokon és a Rovers oldalán is az van elméletileg, hogy nem lesz ma.

  • iollari
    2012. február 1. 11:01 | Link ehhez | Válasz

    Én csak abban reménykedem, hogy most is hasonló lesz a helyzet, mint a MU elleni hazai meccs előtt. A beharangozóban Dingleberry leírt minden rosszat, én meg egy kommentben “megkértem magunkat”, hogy legalább a meccs ELŐTT még szurkoljunk, és legyünk optimisták. A vége: 3-0 ide.
    Sajnos, a realitások megint ellenünk szólnak, ez egyértelmű. A fenti szalmaszálba kapaszkodom, és reménykedem, hogy a védelem egyben marad 90 percig, Best vagy HBA pedig véletlenül bepattint valamit elöl…
    Howay the Lads!

  • dingleberry
    2012. február 1. 10:46 | Link ehhez | Válasz

    Ezerszer leírta már mindenki, nálunk is, a külföldi fórumokon is, ha úgy jön össze, akkor Kádár Tamást is igazán kipróbálhatná már Pardew. Már nem egy kis taknyos, felnőtt válogatottsággal is bír, még ha “csak” a magyar nemzeti tizenegyben is jutott szóhoz, azért nem elhanyagolható tény.
    Egyszerűen érthetetlen, hogy miért erőlteti ezt a Perch-öt középen.
    Sajnos AP-nak nem ez az egyetlen fassssssága mostanság. HBA többszöri mellőzése, vagy akár ez a mostani, hogy még a Villa ellen is pihentetni akarja a Dembákat…ááááá.

  • volcom
    2012. február 1. 10:30 | Link ehhez | Válasz

    Így, hogy nem jött védő, hatalmasat kockáztat Pardew. Mivan ha kiesik, hosszabb időre Willo vagy Colo, Perch a védelemben egyenesen hátborzongatóan hangzik, még akkor is, ha a Hove ellen nem volt rossz, én ezt sem tartom nagy számnak, végülis, túl sok dolga nem volt, hogy most fényezzük a teljesítményét, ő egy pocsék védő, legyünk őszinték.

  • KISS
    2012. február 1. 10:22 | Link ehhez | Válasz

    Leírtál mindent. Jó lenne a 3 potyi,de az életéért küzdő Blackburn ellen erre kevés az esély.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.