A hétvégén a Queens Park Rangers ellen játszik a Newcastle, ami önmagában nem túl érdekes, Joey Barton személye azonban azzá teszi mégis, vagyis nem, mert eltiltását fogja tölteni.
Joey Barton hű volt önmagához, amikor nyáron elhagyta a Newcastle Unitedet, hiszen az elválás nem volt éppen zökkenő(botrány)mentes. Távozása óta is volt már összezörrenés a klub és közte, még ha ez csak az újságok hasábjain is jelent meg.
Az ősszel a Loftus Roadon egyszer már szembenézhetett korábbi csapattársaival a nagyszájú botrányhős, most azonban a Sports Direct Arénában eltiltása miatt nem lesz ott a pályán, pedig…
“Azt hiszem nálunk most mindenki egy kicsit csalódott, hogy Joey nem játszik a hétvégén, úgy szerettük volna egyszer-kétszer megrúgdosni.” – mondta viccesen Danny Guthrie, aki egyben elárulta, hogy szeretné meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését a Newcastle-lel.
“zép jövőt előtt áll ez a klub és én ennek nagyon szeretnék a részese lenni.”
Guthrie hat hét után tér vissza sérüléséből, valószínűleg Cabaye társa lesz a középpályán.

9 Hozzászólás
Guthrie-t mindig kedveltem, remélem, holnap azt is bebizonyítja, érdemes arra, hogy szimpatizáljak vele!
Nemrég még azt írtad, hogy elege van a másodhegedűsségből. Remélem ez most azt jelenti, hogy megváltoztatta a véleményét, és nem azért akar hosszabbítani, mert Tioté már féllábbal a púlban van…
Ez mai, friss hír, szóval úgy tűnik megváltoztatta a véleményét.
De majd ha beszélek vele személyesen, akkor azért rákérdezek.
Ne csak beszélj vele, hanem fenyegesd is meg, hogy az életével játszik, ha elmegy!
Akárcsak Tioté
Jó hír, hogy Barton mellett, Armand Traoré, Taarabt és Faurlín sem lesz
Sima győzelem
úgy kéne
Guthrie mekkora arc
:D:D
Guthrie maradásának/szerződéshosszabításának nagyon örülök.
A nyilatkozatának meg még inkább (szebb jövőt!)…