Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

A Chelsea nem bír velünk idén

Címkék: , , , ,

Kis szerencsével ugyan, de legalább az egyik pontot sikerült otthon tartani a Chelsea-vel szemben a vasárnap lejátszott bajnoki összecsapáson.

A két belső védő elvesztése és Joey Barton eltiltása után újabb csapás érte Chris Hughtont a Chelsea elleni mérkőzés előtt, hiszen kiderült, Kevin Nolan bokája megsérült, így kénytelen kihagynia néhány napot. (Nolan szezonbeli hét góljával a második a házi góllövőlistán) Hughton végül a Jonás, Tioté, Guthrie, Routledge középpályát küldte pályára az aktuális bajnok ellen.

A kezdeti tapogatózás után mi kerültünk először komolyabb lehetőséghez, ám az ide-oda pattogó labdát Ameobi csak az oldalhálóba tudta lőni. No de, ami neki nem sikerült, az néhány perccel később Carrollnak igen. A nyolcgólos támadó remekül zavarta meg a Terry nélküli Chelsea-védelmet, Alex kiugratását köszönte szépen és közelről a hálóba passzolt, 1-0 ide. Innentől kezdve a Kékek átvették az irányítást, de a helyzeteik csak a félidő végén értek góllá, ekkor az elefántcsontparti Salomon Kalou lőtte ki a jobb alsót, 1-1. A félidőre döntetlennel vonultak a felek. A második játékrész ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, a Chelsea jött továbbra is előre. Szerencsére támadásaikban nem volt meg a kellő átütőerő, vagy ha meg is volt, akkor vagy eltöketlenkedték – lásd Kalou – vagy éppen egy apró malőr csúszott be a dologba, mint Drogba kezezése. További gól nem született, a rakat Chelsea lehetőségből ugyanúgy egy ment be, mint nekünk abból a kevésből. Ezúttal a bíróra sem lehet különösebb panasz, hiszen Cole első félidőbeli buktatásánál nem fújt, majd José Enrique kezezésénél sem, Drogba góljánál pedig résen volt.

Mindent összevetve ez az egy pont jó eredménynek számít, főként a rengeteg hiányzó és a temérdek Chelsea helyzet tükrében.


Pozitívum még, hogy Steven Taylor végre újra a pályán volt, ráadásul Sol Campbell-le, ha nem is tökéletesen, de megoldották a feladatukat. Carroll-lal kapcsolatban önmagáért beszél, hogy újabb gólt szerzett, immáron a kilencediket a szezonban.


Chris Hughton a mérkőzés utáni nyilatkozatában a kapott gólt emelte ki, mondván azt igen rosszkor kapta a csapta. Ugye a félidő lefújása előtt. Az első félidőben látottakkal alapvetően elégedett volt, míg a második játékrészben a csapat védekezését dicsérte.


A tabellán ezúttal – köszönhetően a hétvégi eredményeknek – a döntetlen ellenére sikerült egy hellyel feljebb kúszni, így a kilencedik helyről várja a Newcastle United a folytatást.


Jövő héten a Newcastle-lel egyidőben feljutó, a Premier League eddigi fordulóiban egész jól teljesítő West Bromwich Albion következik a Hawthorns-ban.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.