Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

A Rovers után a Bolton is örülhet az egy pontnak

Címkék: , , , , , ,

Hiába villant ex-csapata ellen a cséká Kevin Nolan, a sok kihagyott helyzet, egy védelmi és egy egyéni hiba miatt ismét csak az egyik pontot sikerült megszerezni egy olyan meccsen, amelyen a három pont könnyen a miénk lehetett volna.

A találkozó előtt egy órával még úgy tűnt Pardew a Birmingham elleni győztes meccs kezdőjét küldi pályára a Bolton ellen is, azonban az összeállítások bemutatásánál már nem volt ott Joey Barton a Newcastle tizenegyében. Az okot egyelőre nem tudni, de valószínű kisebb sérülés miatt volt  minderre szükség. Barton helyén a több hónapig elhúzódó sérüléséből nemrégiben felépülő Ryan Taylor kezdett (R’aylornak néhán perc jutott eleddig a PL idei kiírásában).

A mérkőzés jól kezdődött számunkra, Best már az elején  gólt rúghatott volna, ám ballábas lövése centikkel elkerülte Jaaskelainen kapuját. Nem sokkal később Lovenkrands pöccintett a rövid saroknál, de a finn kapus remek reflexszel lépett közbe. A helyzet utáni szögletből végre sikerült megszerezni a vezetést, a hosszúra sikeredett beadást Tioté gyűjtötte be, majd adta középre, a csapatkapitány Kevin Nolan pedig közelről a hálóba bólintott, ezzel megszerezve a vezetést (és egyben 50. Premier League találatát). Centiken múlott, hogy nem lett meg az újabb gól, ugyanis a tizenhatoson belül buktatott Best már a kiugratásnál lesen volt egy hajszállal, kár érte.  A játékunkban az egész meccsen nem sok kivetnivalót lehetett találni, de egy kisebb hiba hátul végzetesnek bizonyult. Egy labdaszerzést követően szűk területen próbáltunk tisztázni, de Tioté passzát lefülelték, kis csiki-csuki után a negyedik boltoni meccsén negyedik gólját szerző Sturridge kilőtte a jobb alsót. 1-1. Első félidőben már nem történt sok egyéb. A második játékrész borzalmasan kezdődött. A szezon során először kezdő Ryan Taylor brutálisan szerelte Elmandert, amiért azonnali piros lapot kapott  (ősszel Elmanderről állították ki Colót is)… Pardew cserével reagált, jött hát S’aylor Jonás helyére, némiképp erősítendő a védelmet, hogy legalább az egy pont meglegyen. Szerencsére a Wanderers nem fejlődött sokkal feljebb az emberelőnynek köszönhetően, próbálkozásaik rendre elhaltak, egy említésre méltó helyzetük akadt, de Nolan remekül lépett közbe a kapu előtt. Itt egyébként érdemes kitérni Tiotéra, aki valami eszméletlent produkált az utolsó fél órában. Némely boltoni játékost már-már az őrületbe kergetett, szinte mindenki leszerelt, ezzel megakadályozva bármely akció kibontakozását. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az emberhátrány ellenére kezdtünk ismét dominálni és helyzetecskékig eljutni. A hajrában ismét centiken múlott, hogy nem szereztünk gólt. José Enrique cselsorozatát követően remekül ívelt középre, a beadására érkező és gólt fejelő Ranger azonban megint lesen lett megállítva. Maradt tehát az 1-1-es döntetlen, ami egyben a végeredmény is.

Pardew a mérkőzés után elégedett volt a látottakkal. Részben elfogadta, hogy a csapat egy pontot szerzett, mondván kemény csapat ellen sikerült mindezt elérni, de úgy érzi másik napon ez három pontot ért volna.

Szereztünk egy pontot, de ismét vesztettünk kettőt…

Egy hét múlva az Everton látogat a St James’-be, ellenük lehet majd javítani és talán feljebb kúszni a tabellán.

Szerinted ki volt a meccs legjobbja a Bolton Wanderers ellen?

Eredmények

4 Hozzászólás

  • Majestus
    2011. február 28. 16:39 | Link ehhez | Válasz

    Kicsit olyan ez a mostani Newcastle, mint a magyar válogatott. Vannak jó középpályásaink, akad egy két normális védő, de a csatárposzton a legérezhetőbb a probléma. Mert hiába mondja Best meg Löve, hogy majd ők pótolják Carrollt, nem, nem tudják pótolni. Carroll egy nyerő típusú játékos, mindenhonnan befelé pattant róla a labda, agresszív, magas, erős! Egyszerűen ezek a mostani csatárok még teszetoszák a folyamatos jó teljesítményhez, nincs meg az igazán átütő erő a csapatban, amit az bizonyít a legjobban, hogy az előnyünket nem tudjuk megtartani, vagy növelni. Normális, angol(!!!) csatárokra van szükség, ezért sajnálom, hogy elbaltáztuk Ashley szarrágása miatt a Beckford üzletet! Howay the Lads!

  • Jónás
    2011. február 27. 23:54 | Link ehhez | Válasz

    megőrülök ezektől a “jobbak voltunk, helyzeteink is voltak, de nem tudtunk nyerni” döntetlenektől. S’land, T’ham, Blackburn és most ez… HA csak a felét megnyerjük most ott vigyorgunk a 6. helyen. na mindegy, most ütni kell az Evertont és majd meglátjuk a többit.

  • Zola
    2011. február 27. 19:20 | Link ehhez | Válasz

    ezt jól elszúrta Raylor, szerintem megnyertük volna ha nincs a kiállítás… nem örülök neki, hogy Pardew a bírót okolja, egy buta szabálytalanság volt… másik, Martins-ék mai győzelmével már csak a 6. hely lehet esetleg európai indulást érő hely, ha az FA kupában jól alakulnak az eredmények… ha tegnap nyerünk, akkor most a 7. helyen vagyunk, kicsivel a pool mögött, akik ma elég gyengék voltak…
    most fájnak igazán a spurs és a mackems elleni pontvesztések…

  • kicsi
    2011. február 27. 14:33 | Link ehhez | Válasz

    Hát Ryan, ezt jól elcseszted… a kiállítás után láthatóan az 1 pontra mentünk, ami persze jó döntés volt, de 3-at szerettünk volna :( a végén Ranger góljánál azt hittem megint csoda történik. Amúgy csak egyszer láttam visszalassítva, de nem sokon múlott ha egyáltalán les volt… Ben Arfát is jó volt újra látni.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.