Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Büntetők utáni siker a Riazorban

Címkék: , , , ,

Nem kimondottan izgalmas és eseménydús mérkőzésen, végül a 0-0-ás kilencven perc után tizenegyespárbaj döntött a Newcastle United javára a Deportivo La Coruna ellen a Riazorban.

Több helyen is változtatott a PSV ellen látott kezdőn Chris Hughton menedzser, hiszen az ott még csak nem is nevezett Barton és Routledge duó most bevetésre került.

Az első félidőben főként a spanyolok akarata érvényesült, de komoly helyzetet ők sem tudtak felmutatni, mindössze egy kapufára futotta erejükből (Michel). Vendég részről Perch, Carroll, Best és Barton révén volt némi helyzetecske, de ezek nem sok összefoglalóban kerülnének bemutatásra.

A második játékrészben a srácok már nagyobb lendülettel játszottak, a kialakított helyzetek is veszélyesebbek voltak a korábbiaknál. Carroll és Best fejjel volt veszélyes, de gól ezúttal sem született. Krulnak közben a mexikói válogatott Andres Guardado szabadrúgását kellett védenie, a fiatal hálóőr remekül hárított.

A hajrában aztán a semmiből jött egy tizenegyes, miután az előrehúzódó Coloccinit egy ügyetlen mozdulattal elgáncsolta a hazai kapus. A megítélt büntetőt Barton hajtotta végre, ám gyenge, helyezetlen lövése kipattant Manuról. Barton ismételni tudott, de közelről az égbe lőtt, maradt tehát a 0-0, amely miatt büntetők következtek.

A párbaj során egyedül Riki hibázott, Barton viszont utolsóként most jobban célzott, így nyerni tudott a Newcastle, ezzel a Teresa Herrera Kupa most egy évig a csapat vitrinjében díszeleghet.

Röviden összefoglalva, aki nem látta a mérkőzést az bizony nem maradt le sok mindenről…

Képek a találkozóról: http://www.nufc.co.uk/articles/20100804/pics-special-uniteds-depor-delight_2268807_2110425

A büntetőpárbaj

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.