Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Carroll győztes-góllal jelzett Capellonak

Címkék: , , , , ,

Nem semmi eredmény, tekintve, hogy a legtöbb fogadóirodánál a mérkőzést megelőzően 10-szeres szorzójú odds-okat tüntettek fel a Newcastle neve mellett.

Egyre jobban az derül ki, hogy igencsak megérte egy szezont a Championshipben vezekelni a csapatnak. Elsősorban azért is, mert így azok a “sztárok”, akiket csak a pénz és a “nagyobb dolgok iránti küzdés” érdekelt elhúztak a Tyneside-ról helyettük pedig maradtak azok, akiknek a Newcastle-mez felhúzása jelent is valamit. Másodsorban pedig az a tény sem elhanyagolandó, hogy a tulajdonképpen semmiből érkező Chris Hughton ezalatt a bő egy-másfél év alatt remek csapatszellemet alakított ki, amely korábban nemigen jellemezte az alakulatot, de ami talán ennél is fontosabb, hogy a fiúk végre játszanak is a pályán nem csak szenvednek, mint tették azt a korábbi években. Ebből persze most az Emirates-ben nem sok jött ki, de egy Arsenal ellen ne is várja senki, hogy uralni fogja kilencven percen keresztül a játékot, főleg a pár héttel ezelőtti hazai 4-0 árnyékában ne. Persze az az összecsapás annyiban különbözött a mostanitól, hogy ott nem az A-Tímek szerepeltek, inkább a kiegészítő-emberek (de rossz ezt írni pl. Alan Smith-re). Az előjelek tehát ennyiben nem voltak jók, az viszont, hogy zsinórban két győzelemmel a háta mögött érkezett Észak-Londonba a Hughton-gárda, mindenképpen nagy(obb) önbizalmat adhatott.

Hughton – hűen önmagához – ezúttal sem változtatott nagyot a kezdőn, ez a “nagyot” pedig nála azt jelenti, hogy semmit. A mester olyannyira ismétli önmagát, hogy a cserén sem módosított, hiszen hét nappal korábban is Ameobi helyére érkezett a fiatal Ranger a nyolcvanadik perc után. Ez persze kit érdekel, amíg nyer a csapat, ahogyan tette azt a hétvégén is. Lehet rimánkodni a másik oldalon, hogy a ők többet tettek a sikerért, kapufájuk is volt, gólt azonban a Newcastle szerzett és, ami a lényeg, hogy többet, mint ellenfele. Hogy ez két kaput eltaláló lövésből, hát annyiból. A szerencse és a bírói ellenszél ebben az idényben már nem egyszer pontot-pontokat vett el Nolanéktől, hogy egy ilyen győzelem igazán belefér.

Carroll a Sunderland ellen nem talált be, ami szerencsére nem vetette vissza, ellenkezőleg, hiszen ismét megmutatta magát az őt kritizálóknak és persze kapellónak is.

Chris-ről annyit érdemes megemlíteni, hogy szezon végén lejáró szerződését ezidáig még nem hosszabbították meg, ami az eddigi eredmények tükrében eléggé ildomos lenne a vezetés részéről.

A gárdára most valamivel könnyebb ellenfelek várnak, ráadásul mindkettő hazai környezetben. Szerdán a nagypofájú elerdájszékat kellene kétvállra fektetni, majd a döntetlen-király Gera Zoliékat.

A jelenlegi forma és a sorsolás alapján minden esély megvan arra, hogy a csapat egy hét múlva ilyenkor akár már a béeles helyek egyikén tanyázzon. :)

További infókat a mérkőzés menüpont alatt találtok (Statisztika, sorsolás, tabella…), képgalériát a mérkőzésről pedig a főoldalon. Sajnos hosszabb összefoglalót nem sikerült találni ezúttal, mert a dailymotionnél gyorsan dolgoztak, így csak a gól az, ami megtekinthető itt.

No, végül csak sikerült találni egy bővebb összefoglalót, úgyhogy ezt beágyazom ide, viszont ennek sajnos nincs hangja.



Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.