Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Carroll újabb gólja egy pontot ért

Címkék: , , , , ,

Döntetlent sikerült elérni a Wolverhampton vendégeként tegnap a Molineux-ban.

A mérkőzést idehaza nem sok forráson keresztül lehetett megtekintetni, ezért az összefoglalót a szöveges beszámolók alapján próbáltam elkészíteni.

A találkozóra Chris Hughton menedzser ezúttal sem változtatott előző két bajnokin szereplő kezdő tizenegyén, viszont a kispadon most helyet kapott a magyar U21-es válogatott Kádár Tamás is.

A mérkőzés igen durvára sikeredett, hiszen mindkét oldalon potyogtak a sárga lapok, ám a 12 figyelmeztetést meglepő módon egyetlen piros lap sem követett. A hét hazai oldalon kiosztott “zutyikarton” mellett a Newcastle-nél a már-már állandó “sárgalaposok” – Perch és Barton 3-3 – most is megkapták a magukét, de Stuart Atwell játékvezető a komplett támadósort is megszórta eggyel-eggyel (Carroll, Ameobi, Nolan).

A játék képe alapján – a beszámolók szerint – a Newcastle érdemelte volna meg a győzelmet, de Ebanks-Blake találatát követően csak Andy Carroll tudta Hahnemann kapujába passzírozni a lasztit vendég oldalról. Az U21-es válogatott támadónak ez már a negyedik gólja volt a bajnokságban, amellyel holtversenyben továbbra is a góllövőlista élén tanyázik. Talán ez megérhet számára egy felnőtt válogatott meghívót. (Carroll legutóbb mindhárom találata ballábas lövés után született, most viszont félelmetes levegőbeli fölényét használta ki egy Barton pontrúgás után.)

A találkozó legjobbjának az idei évre teljesen kicserélődött Joey Bartont nevezték meg több helyen is. A középpályás végig nagy elánnal futballozott, Andy Carroll ráadásul az ő kiváló szabadrúgása után bólintott a kapuba.

Chris Hughton az összecsapás utáni sajtótájékoztatón elmondta, kissé csalódott volt, hogy nem sikerült elhozni mindhárom pontot, hiszen véleménye szerint megérdemelték volna azt. Mindazonáltal örül az egy pontnak, tudták, hogy a Molineux-ban nehéz dolguk lesz.

Andy Carroll állítólag összeszedett egy kisebb sérülést a bokájára, amely miatt néhány napig nem lesz hadra fogható.

Most két hét szünet következik a válogatott mérkőzések miatt, utána viszont a Championshipből Playoff után feljutó Blackpoolt fogadja a gárda a St James’ Parkban.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.