Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Földbe döngölt Villa

Címkék: , , , , , ,

Az első forulóbeli vereség után hihetetlen győzelmet aratott hazai pályán a csapat az Aston Villa ellen.

“Alakulhatott volna másképpen!” – mondja szinte mindenki a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban. Ez részben igaz is, hiszen ha John Carew értékesíteni tudja a 9. percben Ashley Young buktatása miatt megítélt büntetőt, akkor nehezebb is lehetett volna a meccs. A norvég szerencsére irtózatosan fölé bombázott, és a csapat néhány perccel később Barton révén szinte letaglózta a vendégeket, akik innentől kezdve már csak asszisztáltak a Newcastle gálájához. A vezetés utáni nyomás a 30. perc után érett újra góllá, ekkor Nolan, majd Carroll vette be a veterán Friedel kapuját. A félidőig maradt a 3-0-ás hazai vezetés. A második játékrészben a Villa nem tudott ritmust váltani, Smith-ék pedig tovább növelték a különbséget. A félidő derekén újból eredményes tudott lenni Carroll, majd a hajrában Nolan is. A hosszabbítás perceiben a remek napot kifogó Carroll megszerezte a csapat hatodik, önmaga harmadik találatát.

Mindent összevetve talán a Championshipben sem látott a newcastle-i közönség hasonló parádét, ami némileg fájó. hogy a mérkőzésre “csupán” 45 ezer ember látogatott ki (a teltházhoz még nagyjából hétezer kellet volna). Pozitívumból sok van, ott van például, hogy a bajuszverseny véget ért, így Bartonék megszabadulhattak már-már mókás arcszőrzetüktől, de jó volt látni az új 9-est Andy Carrollt, akit a lelátóról a válogatott szakemberei is figyelemmel kísértek, talán ez a mesterhármas elindítja őt a válogatott felé…

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a győztes csapatban nyolc angol játékos szerepelt a kezdőben, ráadásul mind a hat gólt angol labdarúgó szerezte, még ha ez csak három embert jelent is.

Williamson védő létére két gólpasszal járult hozzá a sikerhez, míg a csereként beálló Ameobi és Xisco is előkészített egy-egy találatot.

A hét közepén kis intermezzo következik, ugyanis a Carling Cupban az Accrington Stanley vendégként fog pályára lépni a gárda, remélhetőleg a jó játékkal ott sem maradnak el a srácok.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.