Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Harmadik körbe jutás a Ligakupában

Címkék: , , , , , ,

Gólgazdag mérkőzésen végül a Newcastle United jutott a Carling Cup harmadik fordulójába.

A Villa elleni 6-0-ás mérkőzés kezdőcsapatát egy az egyben felforgatta Chris Hughton menedzser a tegnap esti ligakupa találkozóra. A kezdőben rendre olyan játékos kapott lehetőséget, aki eddig csupán csereként jutott szóhoz, vagy még úgy sem (különböző okok miatt). A sípszónál pályán lévő XI-ben néhány “nagyöreget” az egyesület fiatal, feltörekvő játékosai egészítették ki. (Kádár Tamás elhúzódó ágyéksérülése után szintén megkapta a bizalmat a mestertől, ráadásul egyből 90 percen keresztül rúghatta a bőrt.)

Az összecsapás nagyjából az erőviszonyoknak (még akkor is, hogy a “tartalékok” álltak ki) megfelelően alakult, de az Accrington gárdája egyáltalán nem maradt szégyenben. Két gólt szereztek hazai pályán egy jóval magasabban jegyzett csapat ellen és nem is akármilyeneket, egyik-másik alkalommal Tim Krulnak még bravúrt is kellett bemutatnia, hogy ne legyen úgymond túl szoros a mérkőzés.

A United góljait a csapatban helyet kapó “old boys tagjai” szerezték, hiszen Ryan Taylor szemet gyönyörködtető bombáját, Ameobi és Lovenkrands szemfüles találatai követték.

A végeredmény 3:2, ezzel a Newcastle United masírozott a Carling Cup harmadik körébe, ahol a leendő ellenfelét még homály fedi, mivel a sorsolás 28-án szombaton lesz.

A NUFC legközelebb szombaton délután a Wolverhampton ellen idegenben fog játszani.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.