A Newcastle United csapata rendkívül meggyőző módon, 5-0-ás csapást mért a londoni West Ham Unitedre a St James’ Parkban megrendezett bajnokin szerda este.
“Eszem-f*szom megáll!!!” Ezt gondoltátok volna??? Az idén először kezdőként pályára lépő, sokak által inkább eladni kívánt Leon Best mesterhármassal feledtette Andy Carroll hiányát. De hogy is volt ez… A mérkőzés napján a reggeli edzésen a Wigan elleni győztes gól szerzője Shola Ameobi rúgást kapott a lábára, amiért nem tudta vállalni a játékot a West Ham ellen. Ennek következtében az előző fordulóban csereként pályára lépő Leon Bestet állította csata-, illetve csatársorba Alan Pardew. Valószínűleg sokan húzták a szájukat a mérkőzés kezdetén, amikor az összeállítást olvasgatták, mire egy embereset káromkodhatott volna Bestre az már helyzetbe is került a 4. percben. Ekkor ugyan még hibázott, hiszen Barton remek beadását a kapu mellé fejelte. Ami az elején nem sikerült az 19. percben már igen. Gyors kontrát követően Lovenkrands passzát vágta a hosszúba az ír válogatott csatár. Hogy totálisan csalódjunk benne (persze kellemesen), a félidő hajrájában újabb gólt ért el, ismét Love közreműködésével. Az már csak hab a tortán, hogy a csapatkapitány Kevin Nolan is meglőtte a magáét a lefújás előtt. A félidőre tehát már magabiztos 3-0-ás Newcastle vezetéssel vonultak a csapatok. A második játékrészben tovább robogott a NUFC. Leon Best, ha már megkapta a lehetőséget lőtt még egyet, bár ez már kissé lesgyanús volt, lényegtelen. Best – MESTERHÁRMAS.
A csapat teljesítményére Lovenkrands tette fel a koronát, beállítva az 5-0-ás végeredményt.
Győzelmünkkel felugrottunk a 8. helyre a tabellán, de ami ennél is fontosabb, hogy megszilárdítottuk a helyünket a középmezőnyben. (Az 5., Európa Ligát érő hely 8 egység távolságra van.)
Alan Pardew a meccs után érthetően Leon Bestet dicsérte, de dicsérhette volna az egész csapatot is, mert szinte mindenki remekül játszott ezen az estén. Barton, a két asszisztot és egy gólt jegyző Lovenkrands, Tioté, Nolan kiemelkedtek a mezőnyből.
A West Hamnek esélye sem volt, még a pontszerzésre sem. Ráadásul ezzel a kiütéssel – az utóbbi idők jobb eredményei nyomán – ismét visszacsúsztak a kiesők közé, azon belül is az utolsó helyre. Avram Grant alatt talán megint csak mondhatjuk, hogy rezeg a kispad.
Legközelebb FA Kupa meccs jön a Stevenage otthonában. Ott valószínűleg egy Newcastle B-t láthatunk majd. Igazi erőpróba 16-án vár ránk, akkor ugyanis a Sunderland otthonában kell megmutatni, hogy az az ősz 5-1 nem volt egy véletlen eredmény.
Még annyit, hogy a WHU elleni sikerrel megvan az első csapat, aki ellen sikerült a duplázás, azaz mind a hat pont begyűjtése a szezonban. Shane Ferguson bemutatkozott, Steven Taylorról nem derült ki miért cserélte őt le a félidőben Pardew.
