A szünet utáni sorcsere meghatározó volt az első nyári felkészülési meccsen, Vuckicék ugyanis három gólt rámoltak be ellenfelüknek a második 45 perc alatt.
Egyik gárda sem az első számú mezében lépett ma délután pályára a Brunton Parkban, a Newcastle a teljesen fehér garnitúrát választotta, míg a hazaiak a piros szerelésüket.
Ami szembeötlő volt az elmondások szerint, hogy Andy Carroll végül nem a kilences mezben futott ki a gyepre, maradt a tavaly is viselt 24-esben.
Az első fél óra eseménytelenül zajlott, majd itt is ott is kialakult némi helyzetecske. A Newcastle részéről Lovenkrands, míg a Carlisle-nál a korábbi leeds-i sztár, Ian Harte volt elemében, ám végül 0-0-val fordultak a felek.
Hughton a szünetben teljes sorcserét hajtott végre. Alig telt el két perc és a frissen beküldött 11 máris megszerezte a vezetést. Routledge passzára Leon Best érkezett, az ír támadó egy szép csel után nem hibázott, az üres kapu előtt ezzel megszerezve a csapatnak a vezetést. (Bestnek egyébként ez volt az első gólja, mióta januárban átigazolt a Coventry Citytől.) A 64. percben megint Routledge kavargatott, végül a fiatal Nile Ranger három méterről sarokkal továbbított a kapuba, ezzel lett 2-0. A Newcastle ezt követően sem állt le, hét perccel később Leon Best passza után a sokra tartott szlovén Haris Vuckic fordult egyet a labdával, majd kilőtte a bal alsó sarkot, amivel kialakult a 3-0-ás végeredmény. Az előtte röviddel beálló Tony Caig kapusnak az első találkozása a labdával az volt, amikor kiszedte azt a hálóból Vuckic “bombája” után.
A végén még kényszerűségből kellett egyet cserélnie Hughtonnak, ugyanis Steven Taylor megsérült (remélhetőleg nem komolyan) a kezén.
Mindent összevetve elégedetten távozhatott az a közel 3000 Szarka drukker, akik elutaztak a szomszédos Carlisle-ba.
A magyar védő Kádár Tamás (egy Kádihoz közeli forrás
szerint kisebb ágyékhúzódás miatt nem játszhatott), Fraser Forster és Ben Tozer ma nem voltak nevezve, míg Ameobi és Xisco is kisebb sérülés miatt maradt ki. Talán az egy hét múlva sorra kerülő Norwich elleni meccsen már szerepelhetnek.
