Meglepően jó játékkal idei negyedik idegenbeli sikerét aratta a Newcastle United a Wigan Athletic vendégeként.
A mérkőzés előtt a legnagyobb kérdés az volt, vajon képes-e elviselni a csapat Andy Carroll hiányát. Pardew a 11 gólos egyszeres válogatott játékos távollétében a Shola Ameobi – Peter Lovenkrands csatárduót küldte pályára a Latics ellen. A két srác ugyan kicsit töketlennek tűnt a kapu előtt, végül azért mégis ők döntötték el a meccset. A 19. percben a mérkőzés egyetlen gólját egy kisebb kavarodás után Shola szerezte. Barton lövését nem tudta elsőre megfogni a hazai kapus Ali Al-Habsi, így a kipattanóra érkező Lovenkrands még kapu felé tudta azt pöckölni. Pe(r)chére a kapufáról kifelé csorgott a laszti, szerencsére a szemfüles Ameobi már nem hibázott és közelről a hálóba pofozta a labdát. 1-0.
Több gól már nem esett a mérkőzésen, pedig nagy helyzete mindkét csapatnak akadt, több a Newcastle-nek, szerencsére. Három kapufát is feljegyezhettünk, egyet itt, kettőt ott. Newcastle részről az első félidőben Coloccini próbálkozott a 16-osról “bombafejelni”, míg a második játékrészben Steven Taylor maradt le az alumínium miatt a gólszerzésről. Sebaj, az eredményt nem befolyásolta.
A találkozón több jó teljesítményt lehet kiemelni, köztük az ezúttal is remekül irányító Bartonét, a gólszerző és a nap folyamán remekül mozgó Ameobiét. Előbbi most is remekül osztogatott, továbbá pontrúgásai kellően veszélyesek és pontosak voltak, utóbbit leginkább gólja emeli ki a tömegből, de megsüvegelendő mezőnybeli munkája is. Alan Pardew a mérkőzés után maga is méltatta Ameobit, mondván a nigériai származású támadó még a találkozó elején egy ajtó-ablak helyzetben rosszul fejelte meg a labdát, egy ilyen nagy kihagyott helyzet pedig könnyen visszavethet egy játékost. Ameobival nem ezt történt és ezt jól mutatja gólja is.
Nem szabad elmenni Steve Harper teljesítménye mellett sem. A veterán kapus majd három hónapot követően lépett újra pályára kis zöld mezében és nem vallott szégyent. Kapott gól nélkül hozta le a meccset, egy-két nagyobb védéssel fűszerezve. Bevallom kicsivel megnyugtatóbb őt látni a kapuban, mint Krult, mivel az utóbbi időben a fiatal holland nem igazán remekelt.
A három pontnak köszönhetően a csapat nem mozdult el a középmezőnyből, győzelmének köszönhetően jó hangulatban várhatja a West Ham Unitedet. A londoniak a St James’ Parkban fognak megbirkózni a mieinkkel január 5-én szerdán.
Még annyit, hogy Pardew ezzel a győzelemmel 50%-os győzelmi mutatóval bír (4m/2gy/0d/2v). Ja és Leon Best bemutatkozott, majdnem gólt is lőtt…
