Buta egyéni hibáknak köszönhette a Newcastle United a Manchester City elleni vasárnapi vereséget.
A homikékek más szint, ezt el kell ismerni. A keretük jóval erősebb, amellyel nem könnyű felvenni a versenyt. A Newcastle-nek sem sikerült, ráadásul idén már másodjára…
Több okból is fájó ez a 3-1-es bukta. Az őszi 2-1-nél a három ponton felül az utóbbi évek talán legnagyobb igazolását vesztette el az együttes nigeldejongnak köszönhetően. Azon a meccsen nem játszott rosszul a csapat, Jonás remekbe szabott góljával sokáig legalább a döntetlent is tartották asrácok, ám végül a csereként beálló Adam Johnson döntött. Azóta talán sokan várták, hogy na majd a szentdzsémsziszbe megmutatjuk. Megmutattuk…
A Newcaste kilenc éve nem játszott hazai pályán a Boxing Day-en. Az ünnepi hangulat hamar siralmassá lett, miután Tim Krul megajándékozta az ellent egy remek passzal, amiből aztán egy-két passz után gól is lett Barry révén. Ekkor csupán két perce ment meccs. A középkezdés után továbbra sem vette fel a ritmust a gárda. Tioté a félpályánál adta el idétlenül a lasztit, amiből újabb találatot ért el a City.Öt perc telt el, de már kettővel mentek Tevezék. Egy kommentelő szavait idézve: “Ez a szezon az adakozásé, Krul és Tioté pedig túlzottan is szó szerint veszi ezt.”
Öt perc után tehát már olyan tetemes hátrányba került a Newcastle, amelyből már a legvérmesebb drukkerek sem hitték, hogy talpra lehet állni. Nolan azért odak*rt egyet a széles mosollyal vigyorászó Milnernek, amiért sárga lapos figyelmeztetést is kapott. Ekkor úgy tűnt a cséká akár idő előtt is befejezheti, végül azonban több sárgát nem gyűjtött be a NUFC. Igen-igen, Tioté is megúszta ezúttal kapott lap nélkül…
A második játékrészben némileg magára talált a vonalkódos hazai együttes, majd mikor Ranger pályára lépett ez már helyzetekben is megmutatkozott. Carroll ismét fejjel volt eredményes egy Barton-szöglet után, megadva az esélyt arra, hogy az utolsó 20 percben akár egyenlítsen a Newcastle. A helyzetek megvoltak, de a City jól tartotta magát. Nolan lábában ott volt az egyenlítés, de ahogy az lenni szokott, a kimaradt helyzet után nem sokkal a gazdagabb manchesteriek szereztek gólt. Tevez itt egy kicsit honfitársát is felhasználta, hiszen Coloccinit oldalba bombázva ért el újabb gólt.
Barton ráadásként még eleresztett egy egész jó kis szabadrúgást, de Hart sajnos résen volt, maradt tehát a 3-1, ami újabb hazai vereséget jelent.
Alan Pardew menedzser a mérkőzés után a két korai kapott gólt emelte ki, mint a mérkőzés kulcsmomentuma. A vereség ellenére két játékos teljesítményét emelte ki, ők Carroll és “Tojté”.
Sajnos tehát nem sikerült az őszi fiaskóért, Ben Arfáért visszavágni a Citynek és nem sikerült ott folytatni, ahol a Liverpool elleni abbahagyta a gárda.
Következik a Tottenham, ahol szintén nem vár sok jó a Newcastle-re. Beharangozót hamarosan kaptok ehhez a meccshez is.
