Newcastle United HU - Szarkafészek

Hirlapom

Rendesen átmozgatta a srácokat a Blackburn

Címkék: , , , , , , , , ,

Gyakorlatilag 90 percen át alárendelt szerepet játszva nyert 2-0-ra a Newcastle United a Balckburn Rovers otthonában.

Alan Pardew ezúttal sem húzott semmi váratlant, már ami a kezdőcsapatot illeti. Colocinni visszatérésével a védelem adva volt, a középpályán az eltiltott Cabaye pótlására Ryan Taylor mellett döntött a mester, elől pedig hát…indokolatlan lett volna cserélni…maradt tehát a Best-Ameobi-duó.

A találkozó, ha úgy vesszük nem kezdődött rosszul a Newcastle számára. A Blackburn kezdeti lendületes támadásaival szemben jól állta a sarat a védelem és emellett – ekkor még! – Guthriék is át-át tudtak menni egyszer-egyszer a félpályán. A gólért sokat azonban nem a Newcastle-nek kellett tennie. Alig negyedórányi játékot követően egy eladott labda és hihetetlen balszerencse okozta a Rovers vesztét. Raylor valószínűleg fogható lövése Dann blokkjának köszönhetően védhetetlenné vált Robinson számára, és ez mint kiderült, a B’burn veszte lett tegnap.

Pedig küzdöttek, hajtottak a hazaiak becsülettel. A vezető gól után egy az egyben felborult a pálya, gyakorlatilag a hátralévő bő nyolcvan percben egykapuzott Steve Kean együttese. Ebben a periódusban Newcastle részről értelmes megmozdulást jószerével csak Coloccinitől, Danny Simpsontól és Tim Krultól láthattunk. Őket szinte csak dicsérni lehet, az argentin az egész meccsen elképesztően játszott, hihetetlen szereléseket, blokkolásokat mutatott be, míg Simmo immáron harmadik alkalommal fogadhatta a pacsit ebben az idényben Tim Krultól, amiért gólvonalról mentett. Ami a holland hálóőrt illeti, nos ő kivédte Dunn tizenegyesét, emellett érezhetően magabiztos volt az egész meccsen. Szerencsére nagy bravúrra már nem volt különösebben szüksége.

Ha nem is a meccs legjobbja volt, azért kiemelhető még James Perch is, igen James Perch (lehet lincselést kapok ezért! :) ). Miután Ryan Taylor kapott egy felesleges sárga lapot (jegyezzük meg, hogy Dowd rendesen megfújta a haza pályát) érezhető volt, hogy ebből még komoly baj lehet. Pardew lekapta az egy félidő alatt egyszer villanó Hatem Ben Arfát, a helyére vagyis a jobb szélre R’aylort vezényelte, a végletekig lesajnált Perch szűrőnek érkezett. Az ex-Forest játékos beállása úgy ahogy stabilizálta a középpályát, a második játékrészben ezáltal sikerült hosszabb-rövidebb időre is megtartani a labdát. Más kérdés, hogy értelmes támadást továbbra sem sikerült vezetni, mindez csak arra volt jó, hogy addig se legyen a Roversnél a bőrgolyó, akik továbbra is fáradhatatlanul rohamozták Krul kapuját.

A szerencse szerencsére :) tegnap a Newcastle mellett volt, tehetett bármit is a Rovers, az most nem jött be. És hogy a mérkőzés képe totálisan ellentmondjon a végeredménynek, a hajrában a néhány perce beálló Gabriel Obertan végleg eldöntötte a mérkőzés kimentelét. A Manchester Unitedtől érkező francia szélső Peter Lovenkrands kiugratása után törhetett egy az egyben a kapura, majd Robinson mellett higgadtan gurított a hosszú alsóba, ezzel megszerezve első NUFC-os és egyben első Premier League találatát. Fakkjeeee!

Összegezve, a Newcastle védekezésben hihetetlenül erőn felül teljesített, támadásban viszont – a két gól ellenére – rémesen gyenge volt, továbbá arról se feledkezzünk meg, hogy a szerencse rendesen a csapattal volt.

Hétvégén hazai pályán talán már a Demba-Demba páros valamelyikével kiegészülve az Aston Villa ellen jön a folytatás, addig is lehet örülni az 5. helynek, Pool és Arsenal a Newcastle mögött. :)

Howay the Lads!!!

33 Hozzászólás

  • Holmes
    2012. február 3. 20:09 | Link ehhez | Válasz

    Felvételről adják csak a köcsög olasz “műsorváltozás” miatt a Villa-meccset!
    Remélem holnapra méteres hó borítja majd Rómát és visszaáll az eredeti közvetítési rend.

    • kicsi
      2012. február 3. 21:06 | Link ehhez | Válasz

      Fuuuuuuuuuck :@

    • Magpies
      2012. február 3. 22:23 | Link ehhez | Válasz

      Egy szar olasz bajnoki… Ki a rákot érdekel??? Így van, havat oda, rázzad Holle anyó, adj nekik!

  • KISS
    2012. február 2. 17:26 | Link ehhez | Válasz

    Mondom: TÚNYACSÁÁÁÁÁP! Mekkora már: beáll 3 percre és eldönti a meccset.
    Ezt várjuk tőle!
    Márk29: már többször hangot adtál a spurs elleni meccs iránti rosszérzésednek.
    Nos a Newcastle mindig jobban játszik és jobban felszívja magát egy nevesebb
    elenfél elle. (Az eredmény ill. eredményesség az már más tészta.)

    • Mark29
      2012. február 3. 09:25 | Link ehhez | Válasz

      Igaz, de Spurs ellen évek óta az van, hogy hazai pályán 3 pont, idegenben 0.
      Idén viszont ez egy nagyon erős csapat (szerintem meg lesz nekik a 3. hely), és hazai pályán is csak egy x-re futotta…

      Van egy Spurs drukker kollégám, a fordulók után szoktunk értekezni. Teljesen tárgyilagos, egyáltalán nem elvakult a srác, és az elmondásai alapján legalább 3 meccsüket fújták el a sporik idén, és így is dobogón vannak.

      Ettől függetlenül nem lefutott a meccs, de Cabaye és Tioté hiánya nagy érvágás. Ezek azért nem Blackburn, meg QPR, akik ellen sz@r játékkal is lehet nyerni.

      • Gimbowild
        2012. február 3. 13:33 | Link ehhez | Válasz

        tavaly 1 pontot szereztünk ellenük, a kiesés előtti években meg kétszer is dupláztunk a spurs ellen.
        Bár ez a csapat most tényleg az egyik legerősebb keretű spurs, de azért hozzátartozik a dobogójukhoz a chelsea, az arsenal és a púl ótvar teljesítménye idén (magukhoz képest). Nem mellesleg nekünk is rég volt ilyen ütős csapatunk, és igazából csak Cabaye fog hiányozni a középpályáról, ha Guthrie játszik, szóval majdnem legerősebb 11-gyel állhatunk ki.

        • volcom
          2012. február 3. 13:37 | Link ehhez | Válasz

          Meg Tioté… Elég valószínű azért, hogy Elefántcs. ott lesz a döntőben…

        • dingleberry
          2012. február 3. 14:19 | Link ehhez | Válasz

          Gimbo úgy érti, hogy Guthrie tudja pótolni minőségben Cabaye-t vagy Tiotét, innen nézve tényleg csak egy kulcsjátékos fog hiányozni.

  • nufcfan
    2012. február 2. 16:59 | Link ehhez | Válasz

    Amit én is kiemelnék, szar meccs volt, de a védelmet leszámítva a keretes is “szar” volt. Ne vegye senkinek sértésnek, ami jó az akarás, látni egy guthrie-n best-en és a többieken :) . Kivéve ameobin. De ez az ami nagyon kell, ezért van esélyünk, ez nincs meg most se a poolban se az arsenalban és a chelse-ben sem. A tottenhamban dettó meg van, mu-nál meg alap, a city meg a pénzszállítóautó, a bank meg mindent visz, vagy megvesz .D. Nah a lényeg fel kell pörgetni a fiúkat jönnek visszatérők és velük javul a keret is. Kiemelnék még egy dolgot a védősorunk az egyik legjobb a ligában, védőt csak cserének kell igazolni, ezért nem szeretem hallani hogy ha valami hú de jó védőt akarnak igazolni. Colonál és stevennél nem szerezhetünk jobb belső bekkkeket. Santon bazi jó, Simmoval is kezdek néha megbarátkozni. Akkor még ott van esetleg ryan és wilhemson egyik sem gáz játékos. Na röviden ez a véleményem, ha visszakapjuk majd tiotét meg cabeye-t meg a dembákat akkor lesz jaj a ligának :D ! Túnyacsápot meg kezdőbe!

    • apcuk
      2012. február 2. 23:04 | Link ehhez | Válasz

      Azért Williamson rendre bizonytalan, most is az volt sokszor, többször már rég elrúghatná a labdát (vagy rosszul helyezkedik, lásd Fulham)… Sztem kellene mindenképp védő, mert Taylor sérülékeny (hogy tudja “csak úgy” elszakítani az achilleszét?), Coloccini is csak jó párral igazán jó. Simpson tényleg fejlődött, régen ő volt a leggyengébb láncszem, most már PL szintű jobb-bekk lett. Már csak Ameobitól kéne megszabadulni… A “szakerétők” rendre 7-es adnak a 90 percnyi sétáért… Röhej.

  • Magpies
    2012. február 2. 15:58 | Link ehhez | Válasz

    Amúgy tök fasza, hogy ennyien vagyunk már. A szurkolói focin is lesz két új arc innen, ez is tök jó, az is már évek óta megy szerencsére. Ott is és itt is tök jó szokott lenni a hangulat. Szóval a Nufc szurkerek nagyon király arcok :D
    Ha ismét sikeres csapat leszünk, akkor az esetleges divatokat nem kímélem majd, mint a meccsek után az emósokat :D
    Kár, hogy a szurkolói klub pár éve nem jött össze, pedig csak pár szabályt kellett volna csak módosítani, amit visszadobott a bíróság. Még mindig megvan az összes irat :)

    • Jónás
      2012. február 2. 17:08 | Link ehhez | Válasz

      ha még mindig szeretnénk csinálni, akkor én szívesen vállalom a jogi részét, az iratok elkészítését/updatelését. jogászként nem egy nagy dolog megcsinálni, és bár ellenjegyezni még nem tudok egyedül hivatalosan, de főnököm azt is megcsinálja ingyen :)

      • Magpies
        2012. február 2. 19:15 | Link ehhez | Válasz

        Ezt nem hiszem el…. Hogy miért nem tudtál felbukkanni akkor… :D Akkor már lehet, hogy több éve működne a klub :) Amúgy nem tudom, hogy most lenne-e rá igény. Akkor az alapításhoz a kezdő 10 ember megvolt.

  • Nolan
    2012. február 2. 14:48 | Link ehhez | Válasz

    kemény kis meccs volt ,de ütni kellett őket is meg is csaptuk őket :) szép volt fiúk!egyre többen vagyunk meccs közben chaten is szóval terjeszkedünk :D egyébként tegnap már leírtam chaten is de ide is leírom ,mert nagyon büszke vagyok magamra ,hogy ilyen gondolataim vannak :D szóval egy ilyen meccs megnyerése ahol semmi nem jön össze de még is meg van kibaszott nagy lökést tud adni a srácoknak (saját tapasztalatom alapján legalább is…).Hétvégén lesz előre játékunk is remélhetőleg szóval szépen halad az EL project.

  • Mark29
    2012. február 2. 14:11 | Link ehhez | Válasz

    Igen, nálam is hasonlóan kezdene a csapat, illetve így nézne ki a 16-os keret:

    ————–Krul
    Simmo, Willo, Colo, Santoon
    –Raylor/Gosling, Guthrie
    Obertan—————-Jonas
    ————HBA
    ————-Ba

    Pad: Harper, Perch, Cissé, Löven/Best és Raylor vagy Gosling

    Shola pedig pihenne, de Spurs ellen már számolnék vele, ősszel is ő hozta az 1 pontot.

    Ezzel a felállással az a gond, hogy Kell valaki, aki lefejelgeti a labdákat Ba-nak, és az nem HBA lesz. :)
    Esélyes, hogy inkább a középpályáról indul Obertan helyéről, vagy a padról, és akkor Obi kezd.

    Szóval szerintem ha Ba kezd egyáltalán, akkor ott lesz mellette Shola vagy Best…

  • KISS
    2012. február 2. 14:07 | Link ehhez | Válasz

    Mivel mindent leírtattok már a meccsről, én csak 2 dolgot tennék hozzá:
    1. Hihetetlen jó dolog a foci: amit elvett tőlünk a sors (+ a bírók) a Fulham ellen,
    azt most vissza adta. Thx
    2. A legfontosabb:
    TUNYACSÁP,TUNYACSÁP,TUNYACSÁP

  • KISS
    2012. február 2. 14:04 | Link ehhez | Válasz

    Ide írhatsz…

  • Balage911
    2012. február 2. 12:57 | Link ehhez | Válasz

    Ha rajtam múlna akkor én se Ameobit, se Bestet nem küldeném pályára.
    Ba, és HBA kezdene!
    Középen meg Guthrie R.Taylor, Gutierez és Obertan

    De Taylor helyett akár Gosling, Vuckic is játszhatna.

    És a védőkről valőszínű azért nem beszélt senki semmit, mert emberfelettien kizzidták góól nélkül a meccset.

  • volcom
    2012. február 2. 12:18 | Link ehhez | Válasz

    Nem tudom, láttátok-e Assou Ekotto “szerelését” Di Santo-n a keddi meccsen, de ha az nem ér 3 meccses eltiltást akkor semmi, kíváncsi vagyok… ár csak azért is mert ugye 2 hét múlva Spurs…

    • volcom
      2012. február 2. 12:21 | Link ehhez | Válasz

      Most olvasom, hogy nem büntetik meg…beszarás

      • Balage911
        2012. február 2. 12:52 | Link ehhez | Válasz

        Ne azt nézd, hogy ki nem kapja meg az amúgy jogos büntetést. Cabaye eltiltása teljesen jogos, és NUFC fan létemre eggyet is értek vele! Lépj túl ezen mert a foci ilyen!

        • volcom
          2012. február 2. 13:15 | Link ehhez | Válasz

          Cabayeon én már túlléptem, ehez annak smemi köze, engem az aggaszt, h nem játszott volna 2 hét múlva, és ez idegesítő…

  • nufan12
    2012. február 2. 12:13 | Link ehhez | Válasz

    kicsit off-olok..
    A tegnapi meccset (hál istennek, vagy sajnos nem is tudom) csak a 30.-ig percig láttam, el kellett menni otthonról, de a félidőben történt cserénél biztos kikapcsoltam volna :D
    Az a lényeg, hogy nyertünk tök mindegy hogy.
    Gyakorlatilag a kezdő középpálya és csatársor nélkül.
    És ezt már megfigyeltem hogy egy alázó vereség után általában feltámadás jön, több jó meccs után meg egy alázó vereség. Mindig amikor kezdenénk elhinni, hogy jók vagyunk akkor beleszaladunk a késbe, de ebből mindig ki tudunk jönni parádés meccsekkel. Nagyon remélem a köv. 2 meccs ilyen parádés lesz
    Hajrá!

    Kicsit offolok:
    Azért azt tudjátok, hogy mi fizettük ki télen a 3. legtöbb pénzt egy játékosra!
    Brávó! Pedig biztos100 másik csapatnál is vannak hiányposztok…

  • Mark29
    2012. február 2. 12:09 | Link ehhez | Válasz

    Az nufc.blog cikke szerint ma már a csapattal edz Ba és Cissé, akik ezek szerint hiába érkeztek meg kedden angliába, kaptak másfél nap pihenőt. (szerencsére nem volt szükség rájuk tegnap)

    Ezek után logikus a cikk fejtegetése, miszerint Ba vasárnap már a kezdőbe, Cissé meg a padra kerülhet, és ezzel együtt Best vagy Ameobi kaphat egy meccset a reserve-ben…

    Best még úgy ahogy fel tudja mutatni a QPR elleni gólját, de Shola a MU elleni jó teljesítményén kívül az elmúlt meccseken semmi maradandót nem alkotott… Persze HA a Brighton ellen befújják a 11-est, amikor Cabaye lövését blokkolták kézzel, akkor valószínűleg Ameobi lett volna az ítéletvégrehajtó, és hát a tiziket biztosan lövi, de nincs HA…

    Habár könnyen lehet, hogy a gólpassza ellenére Lövenkrands szorul le a padról, de ez nem lenne túl korrekt dolog Pardew-tól. Biztos, hogy jobb mentális állapotban van mint Shola.

  • 2012. február 2. 10:55 | Link ehhez | Válasz

    Annyit tennék hozzá, hogy szerintem Santon se volt rossz egyáltalán.

  • Mark29
    2012. február 2. 10:53 | Link ehhez | Válasz

    A tegnapi tehát egy szerencsés meccs volt. Nem baj, kellenek az ilyenek. Csak a mák a Villa ellen max. egy x-re lesz jó, a Spurs ellen meg semmire…

    Egyébként Perch-el kapcsolatban azt jegyezném meg, hogy vele a legnagyobb baj, hogy nem PL színvonal.
    A championship-ben talán elmegy univerzális játékosnak, de az első osztályban már nem. Középhátvédenk (az alkata miatt) egyáltalán nem, szélsőnek még talán, és ha nincs már akkor a középpályára.

    Viszont az ellenféltől is sok minden függ, és mivel a Blackburn és a Brighton sem PL színvonal, ezért az utóbbi két meccsen jól teljesített. A Villa ellen viszont már kevés lesz, a Spurs-ről meg ne is beszéljünk…

    Nagyon jó hír, hogy egy meghatározó játékos sem ment el, de Elefántcsontpart jó szereplése, meg Cabaye eltiltása miatt a középpálya elég sebezhető…

    Na mindegy, reménykedjünk, hogy a szenegáli támadósor minnél előbb bevethető állapotban lesz.

    Löven gólpasszának és Obi góljának örülök, biztos jót tesz az önbizalmuknak.

  • Balage911
    2012. február 2. 10:36 | Link ehhez | Válasz

    No hát igen! Krul nagyot mutatott, de ugyanakkor mutatott rossz megmozdulásokat is, bár mondjuk kellettek hozzá a védők is! Mindenesetre nem értem miért játszott ilyen frusztráltan mindkét gárda!
    Blackburn ha nem lett volna ideges simán átgázolt volna rajtunk, mi meg, hát mit is mondhatnék, TRAGIKUSAN játszottunk, de lehet a hidegfront viselte meg a játékosokat! :D

    Amúgy AP szerintem rosszul állíta be HBA és Gutierez posztját. Szerintem zavarták egymást. Ráadásul egyik sem volt jó középen. És sajnos, bármennyire is tisztelem a múltja miatt Ameobit, de lejárt felette az idő, és a kiábrándító teljesítményét, csak a kiábrándító nemakarása múlta felül. Gyakorlatilag több kárt csinált mint hasznot. Igaz ez Bestre is. Pocsékak.
    Én a féidőben Ameobit cseréltem volna le HBA helyett, és a Franciát toltam volna fel csatárnak. Ő legalább akart, és ő legalább futott. Szóval Perch beállítása jó húzás volt, de AP nem a megfelelő embert hozta le szerintem. És én OBI-t is előbb hoztam volna be. De, hogy korrekt legyek úgy kritizálom, hogy közben hozzáteszem, végül is igaza volt mert 0-2-re nyert csapata.
    De nyugodtan kövezzetek meg ha nem így látjátok.

    És, hogy mondjak pozitívumot is, a csapat a 4-5 legjobbja (S.Taylor, Tioté, Cabaye, Ba, és talán majd Cissé) nélkül is tudodd hozni egy meccset kapott gól nélkül, úgy hogy ráadásul még 2 rúgott is. És ez kell, szar napon is nyerni kell!

    • Balage911
      2012. február 2. 10:39 | Link ehhez | Válasz

      Statisztikák
      Blackburn-NUFC
      labdabirtoklás 59% – 41%
      szöglet 14 – 2
      lövési kísérlet 26 – 9
      kapura tartó lövés 5 – 3
      szabálytalanság 10 – 19
      les 4 – 6

  • Magpies
    2012. február 2. 09:08 | Link ehhez | Válasz

    Ahogy tegnap is írtam, még szerencse hogy nálunk van a kapusok Chuck Norrisa :D Ezt lassan az ellenfelek is felfoghatnák :)

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

*
Ha szeretnéd, hogy a hozzászólásod mellett egy saját avatar kép jelenjen meg, akkor regelj a gravatar.com oldalon és töltsd fel a kívánt képet. Ez számos másik gravatar-rendszert használó oldalon működni fog, neked csak annyi a dolgod, hogy a kommenteléseknél a gravataron megadott e-amil címedet használod.