Egyet jobbról, egyet balról…Aaron Lennon és Gareth Bale góljaival simán otthon tartotta a három pontot a Tottenham Hotspur együttese a Premier League 20. fordulójában megrendezett Newcastle United elleni bajnokin.
A Liverpool ellen még azt mondtuk az a győzelem Chris Hughton érdeme, ezt talán senki sem vitatja, hiszen Pardew akkor még csupán három napja volt a csapattal. Azóta eltelt bő három hét és a Newcastle United a tegnapi Spurs elleni bajnokival együtt már két vereséget volt kénytelen elkönyvelni. Közben a Birmingham City elleni meccs el is maradt. Hogy ez-e a Pardew-éra igazi arca vagy képes lesz győzelemre is a jövőben, nos reméljük utóbbi. Január 2-án a Wigan Athletic ellen lehet javítani, ami már-már mondhatni kötelező dolog.
Hogy konkrétan a Spurs elleni meccsről is essék néhány szó, nos Alan Pardew-nak több játékosát is nélkülöznie kellett, hiszen Kevin Nolan a Manchester City ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját, amiért így egymeccses automatikus eltiltás várt rá. A csapatkapitány mellett az állandó kezdőnek számító José enrique sem volt bevethető, mivel a spanyolnak meghúzódott a térdszalagja. Előbbi helyett Alan Smith, míg utóbbi posztján az egyébként jobb bekk James Perch kapott lehetőséget. Pardew a 4-5-1-es felállást választotta, azaz Andy Carroll volt az egy szem ék.
Az első játékrész nagy küzdelmet hozott, gólt viszont nem. A gólcsend az 57. percben tört meg, miután a szélvészgyors Aaron Lennon egy szép akció végén kilőtte a hosszút James Perch mellett. A balbekké avanzsált Perch egyébként a gólig jól oldotta meg a feladatát, Lennon lövésénél azonban pechére egy kicsit beleért a labdába, ami talán meg is zavarta az ifjú Krult. 1-0. A hazaiak vezető találatát követően a 65. percben némi remény gyúlt, hiszen a Kaboult második sárga lapját követően kiállította a játékvezető. A majd félórás emberelőnyt azonban nem tudta kihasználni a Newcastle, újabb gólt a Spurs szerzett. A Tottenham tizenhatosánál vesztett labdát Carroll, a londoniak villámgyors kontrája végén Gareth Bale állította be a 2-0-ás végeredményt. Újabb bukta tehát a Pardew-érában, amely egyben azt is jelenti, hogy a Newcastle nem folytatta remek londoni sorozatát, továbbá Andy Carroll ezúttal gól nélkül maradt öt mérkőzés után.
Mint fentebb említettük, másodikán a Wigan Athletic otthonában lehet javítania a srácoknak, amire már csak azért is szükség lesz, mert a Newcastle kezd egyre közelebb lenni a kiesőzónához.
